Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. január 11., hétfő

1. Rész

Az utolsó kapcsolatomnak nagyjából két évvel ezelőtt lett vége. Én vak voltam, ő meg meleg, a lényegre mégis mellettem döbbent rá, így, egy újabb szégyennel gazdagodott a tárházam. Persze, neki azóta szerencsés az élete, összeismerkedett egy, női szemmel kifejezetten cuki sráccal, aki a szegényeken segít, ételt és takarót oszt a hajléktalanoknak, néha napján pedig, Afrikába és különböző elmaradott országokba utazik iskolákat és kórházakat építeni. Nem is csodálom, hogy Alex lecserélt rá, Noah tökéletes, kedves, helyes és hatalmas szíve van. Az egész történetben, aki pofára esett, az én vagyok. Persze, mikor ez az ügy kiderült, minden barátunk, és a családom is rajtam röhögött, vagy bárgyú, sajnálkozó tekintettel néztek rám, jobb szó híján vállon veregettek, majd mentek tovább a dolgukra.


Azóta, ha mondhatjuk, a szerelmi életem leszűkült. Fogalmam sincs miért, de bármikor próbálok közeledni a férfiak felé, azok csak a barátot látják bennem. Lehet, hogy én leszek az új macskás néni, de én hamarabb kezdem, huszonhét évesen ideje beszereznem egy kedvencet, aki legalább szeret, ha már a férfiak nagy ívben kerülnek. Mikor ezt ugyan ilyen formában, elmeséltem a barátnőmnek, Nancy-nek, ő körbe röhögött, és közölte, kezd elmenni a józan eszem, az orgazmus hiányától. Lehet, hogy igaza van, magam sem tudom, mikor éltem át a gyönyört utoljára, de az tuti, hogy azt is csak magamnak köszönhettem.
Hétvége révén, végre otthon üldögéltem, a dolgozó szobám hatalmas irodai székében, a neten böngészve. Lábamat kényelmesen felvetettem az asztal lapjára, így laptopomat könnyen az ölembe tudtam tenni. Épp a közösségi hálón barangoltam, mikor az egyik kedves ismerősöm kiírásán megakadt a szemem.

Annabell McAdams

Kizárólag szexuális célra keresek jóképű, ápolt, fiatal férfit. Max 38 éves korig. Jelentkezni privátban. Kösziii! #izgatott #kíváncsi #Grr

Először jót nevettem, hisz mégis milyen már, hogy valaki csak így, kiírja azt, hogy ágyast keres, de aztán elgondolkoztam. Mi lenne, ha én is keresnék valakit? Eleget hallgattam már Nancy dumáját a kielégületlenségről és arról, hogy enélkül nem lehet élni. Ami azt illeti, hiányzik egy kapcsolat fizikai oldala, így elgondolkoztam, majd hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem böngészni, hátha találok egy oldat, ahol hirdetésekre lelek.
Rövid keresgélés után, ráakadtam egy Haven's Hotel nevű oldalra. Ránézésre egy hagyományos alkalmi szállásnak tűnt, de mikor jobban beleolvastam az oldal tartalmába, egyértelművé vált, hogy ez a hely, nem akárkinek szól. Itt pénzért nyújtanak szolgáltatásokat férfiak, nőknek. Kívülről a helyet, talán egy régi kastélynak tudnám leírni, hatalmas előkertel, szökőkúttal és az égbe emelkedő, kovácsoltvas kerítéssel, belül viszont a megtestesült bujaság. Vörös tapéta, gyönyörű barokk bútorok, tágas helyiségek, hatalmas ablakok tárultak elém az oldal galériájában.
Az ajánlatunk menüpontra kattintva, belepirultam a látottakba. Három oldalon keresztül válogathattam a szolgáltatást nyújtó férfiak között. Először egy Robert nevű srácon akadt meg a szemem. Izmos kidolgozott test, rövid szőkés barna haj, elragadó arc, maga a megtestesült férfiasság, minden nő álma.  Mivel minden névhez kép és adatlap is társult, rákattintottam, és elkezdtem olvasni.

Név: Robert Down
Becenév: Rob
Kor: 35

Rövid bemutatkozás

"Üdvözlöm hölgyem, Rob vagyok. Szeretek sportolni, a szabadban lenni és kielégíteni minden nő vágyát. Bármit szeretne, én teljesítem, csak kérnie kell."


Tátott szájjal bámultam a rám visszatekintő férfit, a fejemben pedig lejátszódott minden, amit velem tehetne. Gyönyörű volt, szinte már műi. Kíváncsivá tett, így tovább görgettem a lehetőségeim között, és akkor, megpillantottam őt. Magas, szálkás test, bőrét különböző motívumok díszítették. Sötét haja oldalt felnyírt, a tetején hosszabbra hagyva. Tengerkék szemei áthatóan lestek, így, képen látva is belepirultam. Az övénél szebb arcot soha életemben nem láttam. Erős, markáns, férfias, mégis van benne valami gyermeki, valami huncut.
Nagy levegőt szippantottam, majd rávettem magam, hogy elolvassam a képhez csatolt szöveget.

Név: Andrew Dennis Biersack
Becenév: Andy
Kor: 28

Rövid bemutatkozás
"Üdvözlöm! A nevem Andy, és felteszem, azért olvassa most soraimat, mert megtetszett az, amit látott. Szerencsére, élőben sokkal jobb a profilom, ha maga is úgy érzi, forduljon hozzám, és higgye el, nem fogja megbánni.”


Csak néztem a sorokat és azon agyaltam, mi a francot csinálok. Szégyenkezve, némi fájdalommal csaptam le a laptopomat. Érthetetlennek tartom, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat, és azt is, hogy Nancy szekálása ebbe a helyzetbe sodort. Nagy dirrel-durral indultam a fürdő felé, hátha egy tusolás lemossa a szégyent, amit most érzek, de hiába próbáltam ellazulni, mindig egy arcot láttam magam előtt. Egy tengerkék szempárt, ami nem, hogy ellazított, épp az ellenkező hatást gyakorolta rám.
A nap folyamán folyamatosan felsejlett bennem Andy arca. A fantáziám szárnyakat kapott, és csak az ég tudja, mivel tudnám elterelni róla a figyelmem. Hihetetlen, hogy egyáltalán megfordult a lehetőség a fejemben, hogy felkeressek egy kuplerájt. Ez az elkeseredettség és a szégyen felsőbb foka.

  
***

- Jól van, és elmész a hotelbe? - kérdezte izgatottabban a kelleténél Nancy a legjobb barátnőm. 
- Dehogy megyek! Ennyire azért nem vagyok elkeseredett, hogy kurvához kelljen járnom - vágtam elborzadt fejet, melyen barátnőm csak még inkább nevetett, majd mikor észrevette, hogy én ezen nem nevetek, gyorsan megemberelte magát.
- Jól van, ez nem vicces, igazad van, de szerintem nincs semmi gond azzal, ha elmész. Egyszer mindent ki kell próbálni és mikor tennéd meg, ha nem addig, míg fiatal vagy és szabad? Molly, én nem gondolnék rosszat rólad, csak mert párszol ellátogatsz oda, sőt örülnék, mert biztos vagyok benne, hogy csak jót tehet veled az a hely. Túl feszült  vagy, kell néha egy kis lazítás. - Biztatott, s közben megértően érintette meg a kézfejemet. Én is elmennék, ha nem lenne Mike, ebben biztos lehetsz! Csak gondold át a dolgot. Nem akkora cucc, mint ahogy gondolod!- Javasolta, majd fogta kabátját és táskáját, elköszönt és magamra hagyott lakásomban, azon agyalva, jó ötlet-e ez az egész.


20 megjegyzés:

  1. Az durva, ha összefutott a nyál a számban?
    Egyszerűen imádom, akarom, tovább-tovább-tovább! ♥ ♥ ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem meglepő, Rob ès Andy is igazán cuki;) igyekszem, ìgèrem;)<3

      Törlés
  2. AndyAndyAndyAndy *-* Jó-jó, lenyugodtam. Szóval...elolvastam és igazából most nem is nagyon tudom, mit írjak.:D Voltak benne elvétve elgépelési, illetve helyesírási hibák, de ezeket leszámítva tetszik ahogy fogalmazol. Kíváncsian várom történeted elkövetkezendő részeit, biztosan olvasni fogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andyyy;) köszönöm a kommentet, lehetsèges, hogy maradt benne, mindenkèpp átnèzem ùjra. Örülök ha tetszett ès velem tartasz;)

      Törlés
  3. Hű, ez így elég érdekesen hangzik :) Nagyon jól írsz, úgy érzem fejlődtél az legutóbbi blogod óta, pedig az sem volt rossz. (perverz énem nem hagy nyugodni... lesznek 18+ részek? Remélem :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy ìgy èrzed. Megnyugtatom a perverz èned, száz százalèk, hogy lesz benne 18+ rèsz, köszönöm a kommentet!

      Törlés
  4. Jajj hàt ez nagyoon tetszik! Màr alig vàrom a folytatàst! :D Kivàncsi vagyok, hogy mi lesz ès hogyan viselkedik majd Molly meg Andy mikor talàlkoznak! :3 Jajj màr most olvadok ha belegondolok! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik:D köszönöm a hozzászólást:D

      Törlés
  5. Nagyon jól írsz. Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  6. Húú. Sokkal jobb, mint az Egyedül a világ közepén! volt, pedig azt is szerettem. Várom a folytatást! Csak annyira hívnám fel a figyelmedet, hogy az elején leírtad a helység szót, ami ott nem állja meg a helyét. A helység az egy falu, egy város, ilyesmi. Egy terem, szoba, ház pedig helyiség. Bocsi, nem kötekedni akarok, csak nagymamám nyelvtantanári mondásai időnként eszembe jutnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem, most, hogy említetted nekem is eszembe jutott. Ilyen ez, ha lassan hat éve volt utoljára nyelvtan órám, és ezt talán még hamarabb tanultuk. Örülök hogy jobban tetszik, és boldogsággal tölt el, hogy követni fogod az eseményeket:)

      Törlés
  7. Hmmm... Még sose olvastam ilyen témájú blogot, és épp ezért felkeltette a kíváncsiságom :) folytasd, várom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy felkeltette a figyelmed:) Folytatom:D

      Törlés
  8. Meglepett, hogy ennyire jó a történet, holott nem vagyok oda Andyért nagyon. Mégis annyira jól fogalmazol, hogy elfeledkeztem róla és csak a történetre tudtam koncentrálni.

    Szóval most megyek és olvasom a kövi részt, aztán, majd jelentkezem :)
    Amber,

    VálaszTörlés
  9. Nagyon örülök, hogy így érzed. Ez a jó az AU történetekbe. Nem szereted a főszereplőt? Nem gond, vedd figyelmen kívül azt, hogy egy élő személy és tekints rá úgy, mint egy elképzelt személyre. Én általában fanfiction szerűt csak AU-ban olvasok, pont ezért:) Megint sokat szövegeltem, szóval rövidre is zárom, boldog vagyok, hogy ennyire tetszik:) Puszi: Sky

    VálaszTörlés
  10. Őszintén nem tudtam hogy ez ff, amíg nem láttam a komikat, de nagyon érdekesen vezetted fel. Remélem a puszta szexen kívül majd kicsit belemész a dolog lélektanába is :) tuti továbbolvasom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mert nem fanfiction, hanem egy alternatív univerzumban játszódó történet, ahol egy ismert embert helyeztem egy hagyományos helyzetbe. Tehát AU. Sokan nem ismerik ezt a kifejezést, úgyhogy szerintem most már hanyagolom is, rámondom, hogy fanfiction és akkor mindenki érteni fogja miről is van szó:) Igen, ha tovább olvasod majd láthatod, hogy az érzelmek is fő helyet kapnak. A hetedik részben pedig teljes mértékben bele is láthatunk a főhőseink lelki világába:) Köszönöm, hogy benéztél, remélem tetszeni fog a folytatás is:)

      Törlés
  11. Hát... cupp cupp :* Imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon- nagyon örülök:) puszi:)

      Törlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!