Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. március 14., hétfő

14. Rész

Sziasztok! Meg akartam köszönni nektek kereken a 10.000 oldalmegjelenítést, de 300+ -al lecsúsztam. Nem baj, legközelebb jobban figyelek, de azért köszönöm nektek, csodálatosak vagytok és örülök, hogy hétről hétre velem tartotok, és kíváncsiak vagytok Andy és Molly történetére.  Imádlak Titeket: Sky! 


*** Andy***

- Hogy van Mia? - tette fel a kérdését, ezzel pedig megpróbálta terelni a témát, de nem hagytam. Az elutasítását hallva csalódottság járt át.

- Mia jól van, de én most inkább rólad beszélgetnék - jelentettem ki, s közben próbáltam leplezni a feldúltságom. Nem szeretném, hogy lássa, mekkora csalódottság ért azzal, hogy azt mondta: nem kell elkísérjem arra az esküvőre.

- Szuper. Sikerült megsértselek - jelentette ki majd kezeit az arca elé tette és nagyot sóhajtott. Pár másodperc után rám emelte szomorú, égszínkék tekintetét és mesélni kezdett.



- Nem mondtam el neked, miért szoktattunk Alexel - mondta, majd ki szünetet tartott. - Alex szerelmes lett valakibe, aki - akadt el a szava.

- Aki? - kérdeztem rá, s együtt érzően megszorítottam a kezét, hátha ezzel az aprósággal jelezni tudom felé, hogy bennem megbízhat.

- Aki fiú.

- Tehát Alex biszex? - Kérdeztem, mert nem értem akkor mi a probléma ezzel.

- Nem, Alex addig azt hitte, hogy hetero. Jól meg voltunk, szerettük egymást, legalábbis én biztosan őt, aztán pedig egyre kevesebbet voltunk együtt, sokszor utasított vissza, majd hirtelen bejelentette, hogy elhagy, mert úgy érzi, másra van szüksége. Nem sokra rá, összejött Noah-val. Próbáltam titokba tartani azt, hogy a szerelmem úgy döntött inkább kedveli a férfiak táraságát és elhagyott, de persze csak ideig-óráig sikerült. Mikor pedig kiderült, természetesen a családom is megtudta. Mindenki le volt döbbenve, sajnálkozott de tudtam, hogy nevetnek rajtam. Egyszer véletlenül meg is hallottam, ahogy a nagynéném és az anyám beszélgetnek erről. Ezért nem szeretném azt, hogy velem gyere, mert akkor újra felkavarom az álló vizet és ha kiderül...- hallgatott el rögtön, de én tudtam mit akar mondani.

- Ha kiderül, hogy ki vagyok, félsz, hogy újra át kell menj azon, amin akkor. - Fejeztem be a mondatát keserű szájízzel melyre csak lesütötte a szemét. Megértem őt, igaza van. Annyira hülye vagyok, hogy bemeséltem magamnak, hogy lehet Mollyval több is mint munka viszony. Ekkora idiótát nem hordott a hátán a föld, mint engem. Miért is kellenék én egy ilyen nőnek. Egy prosti akinek gyereke van, ennyi bőven elég, hogy mindenki hanyatt homlok meneküljön.

Csendben szidtam magam, hogy szabadjára engedtem az érzelmeimet és megfogadtam, mostantól szigorúan tartom a három lépés távolságot és maradok a feladatomnál. Kielégíteni egy vendégem vágyait, ennyi a dolgom, nem több.

***Molly***

Miután beszéltünk, Andy nagyon szótlan lett. A hátára feküdt, jobb kezét a feje alá gyűrte és csak bámulta a plafont. Ne tudtam mit mondhatnék. Félek, hogy újra át kell éljem azt a megaláztatást mint régen, azzal pedig, hogy a félelmem miatt visszautasítottam, megbántottam őt. Valahogy el szerettem volna terelni a figyelemét, ezért kiötlöttem egy tervet.

- Elmegyek tusolni - közöltem vele, majd úgy, ahogy voltam, anyaszült meztelenül indultam el a pár méterre lévő fürdőbe, miközben csípőmet ringatva haladtam előre, egyik lábamat a másik elé helyezve, ezzel biztosítva azt, hogy hamarosan követni fog. . Beléptem a fehér ajtón de résnyire nyitva hagytam azt s beállítottam a vizet, hogy kellemes legyen a számomra. Beléptem az átlátszó kabinba majd magamra csuktam azt és hagytam, hogy a meleg víz lemosson rólam mindent. Tudtam, hogy jönni fog, s mikor a csap visszatükröződésében megláttam alakját, ahogy a kabinnal szemben áll elmosolyodtam, de ezt ő nem láthatta.

- Kezdődjön hát a műsor – gondoltam magamban, s tenyerembe nyomtam egy nagy adag tusfürdőt s elkezdtem eloszlatni a testemen. A melleimmel kezdtem. Kezeim elidőztek kerek idomaimon, lassan haladtam, minden hajlatot és domborulatot többször átsimítottam majd lejjebb haladtam. A hasam következett, majd szépen lassan levezettem kezeimet a derekamon a csípőmön majd a fenekem vonalán. 

Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire izgató is lehet. Először csak játszadozni akartam vele, hogy eltereljem a gondolatait és jobb kedvre derítsem, de magam is meglepődtem, hogy jobban élveztem a dolgot mint gondoltam. Éreztem a tekintetét magamon, szinte égette a bőrömet, ahogy követte minden mozdulatomat s már maga a gondolat is, hogy néz, hihetetlenül felizgatott. Kezeimmel követtem a vonalaimat újra, egészen a nyakamig, majd vizes hajamat bal oldalra húzva, jobb vállam felett rápillantottam s szemeimmel csábítottam be magam mellé, de ő nem mozdult, csak kiéhezett pillantásokkal figyelt tovább .

- Élvezed a műsort? - kérdeztem csábosan rá pillantva, s szemeimmel könyörögtem, hogy lépjen be mellém a kabinba s tegyen magáévá.

- Ki ne tenné? - kérdezett vissza vágytól fűtött hangon.

- Akkor, nem csatlakozol? - fordultam teljes testemmel felé.

- Szeretnéd?- kérdezett újfent vissza.

- Igen – feleltem, majd végig néztem, ahogy leveszi a ruhái miközben hálát adtam az égnek, hogy a kabin ajtaja teljesen átlátszó. Iszonyatosan szexi volt, ahogy elsőre megszabadult a zoknijától, majd lassan és szexisen levette a pólóját. Ahogy a nadrágját kezdte kigombolni, rám emelte azokat a mély kék szemeket nekem pedig szinte csorgott a nyálam ettől a látványtól.


Miután megszabadult a felesleges ruháktól, csatlakozott hozzám. Megfogtam a tusfürdőjét és nyomtam belőle a szivacsra, majd szépen elkezdtem átdörzsölni vele a bőrét. A mellkasánál kezdtem, szépen körkörös mozdulatokkal haladtam, majd a kezein folytattam s ő minden mozdulatomat figyelte. Ahogy haladtam, mögé kerültem, majd a hátát is hasonló technikával dörzsöltem át.


Még mindig háttal állt nekem, én pedig úgy döntöttem, ideje egy kis színt vinni a pillanatba és csípőjénél fogva közelebb húztam magamhoz, így háta a mellemet súrolta melytől egy halk nyögés hagyta el a száját. Örültem, hogy azt a reakciót váltottam ki belőle amit szerettem volna és folytattam a kínzását. Csípőjéről jobb kezemet lassan előre csúsztattam egészen a köldökéig, majd elkezdtem lefelé haladni, melyre hirtelen mozdulattal elkapta a kezemet.


- Hozzá ne érj mert azonnal elmegyek – szűrte fogai között, majd szembe fordult velem és durván megcsókolt. Szája követelőző volt, kezei bejárták az egész testem, csókjai égették a bőrömet. A fejem telesen kiürült. Minden ép gondolatom elszivárgott s nem marat más, csak a kielégülés utáni vágy. Fátyolos szemekkel pillantott le rám, majd testem mellett elnyúlva, elzárta a még mindig bőszen csobogó vizet.


Ahogy nyitotta a kabin ajtaját, megcsapott a hűvös levegő, melytől rögtön kirázott a hideg. Andy egy törölközőt tekert a dereka köré, majd egy másikat a vállamra terített és újra megcsókolt, ezúttal némiképp lágyabban.


- Gyere, menjünk a szobába – segített ki a kabinból és a fürdőből, majd a szoba felé irányított és ledöntött az ágyra.

- Szeretsz játszadozni, igaz? - Kérdezte, ahogy fölém magasodott, kezeimet a fejem fölé szorította s úgy nézett mélyen a szemembe.

- Mindenki szeret, csak kevesen vallják be - válaszoltam incselkedve s viszonoztam a nézését.

- Nem tudok kiigazodni rajtad - figyelt továbbra is, értetlenkedve.

- Pedig igazán egyszerű eset vagyok - válaszoltam.

- Igazán? - kérdezte ezzel egyidejűleg a nyakamat kezdte csókolgatni, s haladt lassan lefelé. Törölközőmet kibontotta s széthajtotta, ezzel pedig felfedte a testemet.

- Olyan gyönyörű vagy - bukott ki belőle áhítatosan, s tekintetét végigfuttatta fedetlen testemen.

- Csak azért mondod mert tudod, hogy ezt akarom hallani.

- Bárcsak azért mondanám - suttogta miközben a hasamat csókolgatta. 

Az összefüggést nem értettem és nem is érdekelt. Nem akartam mást, csak végre őt érezni. Vállánál fogva húztam fel magamhoz s csókoltam meg. Csípőmet megemeltem, hogy hozzá döglőzhessek meredező férfiasságához, s jelezzem, elég volt a játék, most már jöhet a szórakozás is. Vette a lapot. Az éjjeli szekrény fiókjához nyújtózkodott s elővette a szokásos fémesen csillogó tasakot, majd miután felhelyezte az óvszert, nem finomkodott, erős lökéssel hatolt belém. Élveztem a tempót amit diktált, de annyira más volt. Semmi érzelem nem volt a szemeiben, nem úgy nézett rám mint ezelőtt. Eddig szeretkezett velem, figyelt rám, de ez, nem volt más, csak szín tiszta dugás.

15 megjegyzés:

  1. Haha :D Nekem nagyon tetszett, főleg a vége. Az elején sajnáltam Andyt, aztán a végén szurkoltam neki, hogy elég erős legyen, és sikerüljön véghezvinnie ezt a "csak dugunk" tervet. És sikerült, úgyhogy büszke vagyok rá ;) Nem tudom miért, most totálisan az ő pártját álltam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon tetszik" csak dugunk" terv:D Amúgy, ahogy vissza olvastam én is, elég szentimentális ez tőlem, egyformán kellene szeressem őket, de ahogy nálatok is, ez nálam is változik, vicces:)

      Törlés
  2. Jó! De azt nem értem ha felnőtt akkor miért használ óvszert? o.O :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikomano, már megint itt tartunk? Szívem, már leírtam az előző kérdésednél is,(4. fejezet). Kukkants rá. Nem értem, mit nem értesz rajta. Fejtsd ki és akkor válaszolni tudok rá:)

      Törlés
  3. "ha felnőtt miért használ óvszert?" SÍROK. Andy egy nagyon kegyetlen ember, és nem szeretne hozzájárulni a természetes emberi szaporodáshoz. Hát most, hogy erre rájöttem, már nem is szimpatikus.:DDDDD
    Ez a rész nekem nagyon nem tetszett.:o Mármint nem azért nem tetszett, mert nem jól volt megírva, mert erről szó sincs, hanem azért mert rossz volt "látni" ahogy a cukin kibontakozó kapcsolatuk pillanatok alatt összeomlik.:( Tudniillik egy nagy Andly (Andy+Molly) rajongó lettem.:o
    Remélem Andy hamar túl teszi magát, hogy nem mehet az esküvőre (amire egyébként még mindig csak az ingyen kaja miatt menne, hiába próbálja tagadni, én átlátok rajta), bár van egy olyan sejtésem, hogy menni fog. Ha meg nem akkor Dean lesz az aki elkíséri Mollyt, amit Andy azonnal megtud a rejtett kamerák segítségével -amiket a parti helyszínére szereltet majd fel-, és elképesztően féltékeny lesz, amiért nem ő kap az ingyen kajából, hanem Dean.
    Na jó befejezem az összeesküvés elméletek gyártását, bár milyen jó kis thrillert lehetne összehozni belőle. "Andy bosszúja a kaja miatt"
    címmel futna.xD Oké, most már tényleg befejeztem.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam már, hogy nem kiszámítható a történet? Vagy én? Vagy mind a kettő? :D Dean majd csak jövő héten érkezik, mármint az esküvőtől számított jövőhét. Molly tényleg egyedül megy, ezt elárulom. Akkor, mivel ekkora Andly rajongó lettél, az elkövetezendő részek miatt kérlek: Ne add fel, és bízz tovább benne, hogy együtt lesznek majd, és ne hagyd abba a történet olvasását. Ígérd meg:D !! Akkor ennek a fejezetnek a címe egész nyugodtan lehetne: Sajnáljuk Andy-t! Mert nem te vagy az első aki jelezte felém, hogy szemét vagyok és ilyen helyzetbe hoztam őt, de nem baj, lesz ez még jó is, ne búsuljatok:D

      Törlés
  4. Kedves Sky Jensen!
    Nem rég találtam rá a blogodra..(nem is értem, hogy kerülhette el a figyelmemet...pedig kint is van a másik blogodon... szaval simán idetalálhattam volna..., de ez vagyok én... lényeg, hogy végül, ide kerültem :)..igen csak értékes történettől fosztottam volna meg saját magamat :)) Minden egyes fejezetet imádtam! Már is nagyon nagyon nagyon várom a következő részt!
    További szép délutánt!
    Ui.: azért van ennyi törölt megjegyzésésem..mert elsőnek a 12. fejezethez írtam, aztán nagy bölcsen rájöttem, hogy még van kettő ..., igen néha ilyen lüke is tudok lenni...:)
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Ami késik nem múlik, ne bánd, legalább sokat olvashattál egyszerre. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy itt vagy, sok szeretettel üdvözöllek az olvasók táborában. NAgyon köszönöm a kedves szavaidat, hihetetlenül boldoggá tettél vele. Remélem továbbra is velem tartasz majd. UI: Semmi gond, már orvosoltam is és eltüntettem a felesleges komikat:)

      Törlés
  5. Nagyon jo lett!! Mikor lesz kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, minden hètfőn dèlután ide a Tiltott agyönyörbe ès kedd dèlután az Egyedül a világ közepènbe hozok rèszt:)

      Törlés
  6. Írtó jó lett! Bízom benne hogy össze fognak jönni:3
    Várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  7. Ma kiolvastam az összes létező Andys blogot de ennek párja nincs:D *-*

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szèpen köszönöm, el sem tudod kèptelni mennyire jòl esik ezt olvasni:) Hát, hogy össze jönnek e? A vègèn kiderül:)

    VálaszTörlés
  9. Ááá de várom már ( ˘ ³˘)♥

    VálaszTörlés
  10. Ennek örülök, holnap dèlután folytatás:)

    VálaszTörlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!