Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. május 16., hétfő

24. Rész



Sziasztok!

A fejezet olvasása előtt fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy ez a fejezet helyenként erőszakra utaló cselekvéseket tartalmaz. Mindenki ennek tudatában olvassa el! Köszönöm!


***Andy***


Minden egyes pillanatban, mikor látom, vele vagyok vagy beszélek vele, egy zsigerből jövő késztetést érzek arra, hogy oda menjek hozzá és addig öleljem és csókoljam, míg el nem felejti a nevét is és csak rám koncentráljon, csak velem akarjon lenni. Pár napja itt ült mellettem, beszélni szeretett volna velem, tisztázni a dolgokat én pedig valahogy tudtam, éreztem azt, hogy el kell mondjam mit érzek, mert talán az az utolsó alkalom arra, hogy szerelmet valljak és feltárjam előtte az érzéseimet. Húztam, halasztottam és ez lett belőle. Egy olyan férfivel van, aki hangyányit sem tiszteli ahelyett, hogy velem lenne és én mindent megadnék számára amit csak tudok. Úgy éreztem, mielőtt bármit is mondd nekem ezt végre tudnia kell. Legalábbis azt gondoltam,  a tény, hogy szeretem, változtat majd valamit, de úgy tűnik, tévedtem.



Egyszerűen csak itt hagyott egy szó nélkül. Nem mondott semmit, csak hogy át kell gondolja, nekem pedig fogalmam sincs mit érez és gondol az elhangzottakkal kapcsolatban. Azóta nem hallottam felőle. Próbáltam nem ezen agyalni a nap minden percében, de egyszerűen csak rá tudtam gondolni és arra, hogy mi lesz ezután. Borzalmas volt minden perc mellyel kétségek közt tartott.



***Molly***


Mióta Andy szerelmet vallott és én is rájöttem arra, hogy viszont szeretem, egyre nehezebben teltek a napjaim. Dean a múltkori konfliktusunk óta egyre ingerültebb, apró dolgokon felkapja a vizet. Rám elölteti az akaratát és ha ellent mondok, látom a szemeiben, hogy küzd maga ellen. Nem értem azt, hogy hogyan és miért változott meg egyik pillanatról a másikra. Mit tettem, vagy mondtam, hogy ennyire ingerülté és erőszakossá vált nagyjából két hét alatt?! Minél több konfrontáció van közöttünk, annál jobban azt érzem, hogy nem akarok már vele lenni. Nem jó vele, lassan félek tőle mit tesz, vagy mond. Bármennyire nincs ínyemre, lassan ráigazol az állításra, miszerint ha egyszer bánt, többször is meg fogja tenni. Ezt viszont én nem várom meg. Döntöttem, elmegyek és ebben nem állíthat meg.

Miután levették a gipszemet, melyet már nagyon vártam, összepakoltam némi holmit és bepakoltam az autómba, majd a lakásban vártam, hogy hazaérjen, és végleg búcsút vehessek tőle. Már kilenc óra is elmúlt, mikor meghallottam a folyosó felől jövő lépteit, majd a halk kulcs zörgést a zárban, végül megjelent. Halkan nyitotta és csukta be az ajtót, s mivel csak a nappali sarkában égő éjjeli lámpa világította be a teret, azt gondolhatta, hogy már alszom, de nem így volt, a kanapén ülve, görcsbe rándult gyomorral és félelemmel vártam haza. Rettegtem az elkövetkezendő percektől és a reakciójától.

- Szia! - köszöntem félve, miközben ő a holmiját pakolta le az előszoba szekrényre. Hátra nézett, majd vissza fordult és a zakóját beakasztotta a gardrób szekrénybe miközben ő is visszaköszönt.

- Szia! Azt hittem alszol már, akkora itt a sötétség - mondta, majd közelebb lépett hozzám és puszit nyomott a homlokomra melytől a hideg is kirázott.

- Nem, téged vártalak. Szeretnék neked mondani valamit - kezdtem bele továbbra is félve, elcsukló hangon, miközben nagyot nyeltem remélve, hogy ez majd csökkenti a torkomban érzett gombócot.

- Mégis miről? - kérdezte, s megállt mozdulatában, mintha érezné, hogy rossz dolgot szeretnék neki mondani. Közel volt hozzám, bal kezét a kanapé támlájának, jobbat  pedig a karfának támasztotta és így tartotta magát, közel az arcomhoz. Szinte farkas szemet néztünk ahogy ő mozdulatlan várta, hogy elmondjam neki mit is szeretnék. Nagy levegőt vettem, leküzdöttem magamban a félelmet és belekezdtem.

- Elköltözök! - Mondtam ki határozottan és próbáltam tartani a szemkontaktust, hogy ezzel is jelezzem, biztos vagyok benne, tényleg menni akarok. Az arca csak hidegen meredt vissza rám, de szemeiben láttam, ahogy elért a szavam hozzá és felfogta mit is mondtam az imént. Pár hosszúra nyúlt másodperces hallgatás után végre megszólalt, de már tudtam, feldühítettem. A szemei mindent elárultak.

- Te, most el akarsz hagyni? - Egyenesedett fel, miközben feltette kérdését, én pedig összerezzentem a mozdulatra.

- Igen. - Feleltem elcsukló hangon, mert egyre jobban éreztem azt, hogy ennek nem lesz jó vége. Idegesen toporgott nekem háttal, és közben mind a két kezével beletúrt világos barna hajába, míg én csendben félelemmel teli vártam, mit fog mondani, de nem mondott semmit csak hangos, erőltetett kacagásba tört ki, melyet abszolút nem tudtam hova tenni. Kis idő múlva megfordult, majd rám nézett megvetően gonosz vigyorral a szája szélén.

- Te tényleg azt hiszed, hogy elhagyhatsz? Hogy csak úgy leléphetsz? Az enyém vagy, hát nem érted? - Nézett a szemembe úgy, mintha egy oltári nagy hülyeséget mondtam vonal.

Egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt a reakciót. Csak ültem ott, és döbbenten néztem rá.

- Dean, szeretsz te engem? - kérdeztem mikor rájöttem, mondanom is kellene valamit, nem csak döbbenten ücsörögni.

- Igen, és az enyém vagy. Nem mehetsz sehová! - Jelentette ki határozottan fogai közt szűrve, miközben mutató ujját felém szegezte, szavai megerősítésképpen.

- Akkor ez erről szól? A dominanciáról? Arról, hogy te mit akarsz? Uralkodni akarsz felettem? Ilyen voltál eddig is csak lerejteted előlem? - Kérdeztem, miközben idegességemben én is felálltam, majd közelebb sétáltam hozzá, határozottan megálltam vele szemben dacolva a félelmemmel, hogy ha közelemben van, bánthat.

- Ilyen voltam mindig is, és voltak problémáim a düh kezeléssel is ha tudni szeretnéd. - felelte hanyagul.

- És ezt nem gondoltad. hogy tudnom kellene? - kérdeztem de választ nem kaptam, csak hallgatott és nézett rám. Pár másodperces csend után úgy gondoltam, ennyi volt, és elindultam a kijárat felé, de mikor a táskámért nyúltam, mely az előszoba kis szekrényén pihent Dean elkapta az épp gyógyuló jobb karomat és visszarántott, melytől újabb éles fájdalom cikázott végig a karomon, miközben számat halk sikoly hagyta el.

- Nem voltam világos? Nem, mehetsz, sehová - mondta egyre idegesebben tagolva.

- Engedj el Dean el akarok menni - feleltem rémülten de annál haragosabban, melyre elkezdett a terasz felé húzni. A karomat markolta, miközben jobb kezével a tarkómat szorította így irányítva a korlát felé. Neki lökött a vas párkánynak, mely olyan erővel nyomódott a mellkasomba, hogy csak néhány másodperc után éreztem azt, hogy tudok levegőt venni. A félelem átjárta a testem, miközben Dean a felsőtestemet a korlátnak passzírozta.

- Innen csak egy út van Molly és az nem az ajtó, felfogtad? - Mondta kimérten én pedig heves bólogatásba kezdtem, mikor megértettem, mire céloz, miközben patakokba kezdett el folyni a könnyem. Nem mehettem el, de ha a mégis szeretnék, az az út az erkélyen át vezet.




Miután engedett a szorításából, rögtön ellöktem magamat a párkány szélétől és behúzódtam a terasz ajtó felé, hogy biztonságosabb helyre álljak. Mikor azt hittem, már nem tud jobban megrémiszteni, akkor elkezdett hozzám közeledni, majd átfogta a derekamat, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Minél jobban ellenkeztem, annál erőszakosabban próbált csókolni, s minél jobban kapálóztam és próbáltam eltolni magamtól, ő annál erősebben fogott közre. Kezeimet a hátam mögött fogta le, míg másik kezével ujjatlan ruhám pántját próbálta lehúzni a vállamon én pedig semmit sem tudtam tenni ez ellen. Sokkal nagyobb és erősebb volt nálam. Eluralkodott rajtam a rettegés ahogy tudatosult bennem mi a célja. Hiába kérleltem, könyörögtem sírva, hogy hagyja abba, nem tette. Nehézkesen ugyan, de dulakodásunk közben valahogy bekerültünk a szobába, ahol erős lökéssel az ágyra taszított. Én rögtön megpróbáltam menekülni, de nem voltam elég gyors, és azonnal visszarántott az ágyra, majd teljes testével rám nehezedett. Kezeimet a fejem felett erős satuként fogta, majd a másik kezével ruhám alját felgyűrte a bugyimat pedig sietve oldalra tűrte, miközben én hiába is próbáltam ellenkezni, nem ment.

- Hát ezt akarod? Ez tetszik neked? Kérlek Dean, hagyd abba - Kérdeztem s könyörögtem tovább, hátha meg tudom törni. Kérlelésem közben, hiába kerestem a tekintetében azt azt embert akit szerettem, nem volt ott. Egy teljesen idegen, rideg szempár tekintett vissza rám s közben megdöbbentett az, hogy mekkora élvezetet ad számára a szenvedésem. - Kérlek, ne csináld ezt - folytattam a könyörgést, de mindhiába. Mikor megéreztem őt magamban, s ezzel együtt a fájdalmat is, mely belém nyilat, feladtam a harcot és csak csendben sírva fohászkodtam, hogy legyen már vége. A tehetetlen percek hosszú óráknak tűntek, mialatt nem voltam ura a testemnek. Végül feladtam, már nem érdekelt mit tesz ahogy az sem, hogy ez nekem mennyire fáj. Teljesen megsemmisülve feküdtem tovább az ágyon, miután ő, mint aki jól végezte dolgát bevonult egy szó nélkül a fürdőbe. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot, majd azt is, hogy elhúzza a zuhanyfüggönyt. 

- El kell mennem - ocsúdtam fel, se nehezen, fájdalommal és szégyennel borítva erőt vettem magamon és sietve indultam el a kijárat felé. Tudtam, ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy még ma eltűnjek innen. Úgy éreztem megfulladok, ha még egy pillanatig is tovább maradok ebben a lakásban. Sietve felkaptam az első edző cipőt amit a cipős szekrénybe találtam, gyorsan belebújtam, majd a táskámat felkapva szabályosan rohantam le a lépcsőn, esélyt se adva a liftnek. Addig szaladtam, míg a földszinti parkolóházba nem értem és az autóm mellé nem kerültem, azonban hiába fúrtam a táskámat, slusszkulcsomat nem találtam meg. Tehetetlenül álltam az autóm mellett, majd esélyt sem adva Deannek, hogy utol érjen, elkezdtem futni ki az utcára ami már csendes volt, néhol egy egy autó elhaladt mellettem, de nem foglalkoztam vele, csak szaladtam, menekültem, minél messzebb. Mikor már elég távolinak éreztem a helyet, ahol eddig éltem, lassítottam a tempómon, sétáltam céltalanul, csak mentem, miközben az agyam teljesen üressé vált, a sokk, a fájdalom uralta a tudatom, és már gondolkozni sem tudtam, csak menetem, talán hosszú órákon át sétáltam mígnem arra lettem figyelmes, hogy ismerős környékre tévedtem. A testem elnehezült, mindenem fájt, a könnyeim lassan de apadni látszottak. A lelkemben háború dúlt, melyet nem tudtam kezelni, nem tudtam legyűrni. Úgy éreztem nem vagyok elég erős, hogy azt, ami pár órája velem történt, fel tudjam dolgozni. Nem értettem miért én, és hogyan tudott ily módon becsapni, magába bolondítani. Hogyan lehettem ennyire vak és felelőtlen. Csak azt hajtott a  vágyam, annyira akartam, hogy szeressen valaki, hogy közben minden mást figyelmen kívül hagytam, és nem vettem észre azt, amit mások kristály tisztán láttak. Dean nem az az ember, akinek mutatta magát és ezt már én is tudtam. Ára volt annak, hogy erre rájöttem, hatalmas ára s nem tudom mindezt hogyan tudnám feldolgozni. 

6 megjegyzés:

  1. Uramisten.:o
    Mikor megláttam, hogy van új rész, nagyon meglepődtem, mert abban a hitben voltam, hogy vasárnap van.:DD Szóval anélkül, hogy felkészültem volna az olvasásra, böngészni kezdtem a sorokat, végig izgulva az egészet. Nem viccelek, tényleg görcsben volt a gyomrom, mikor Molly szemszögére váltottál.
    Dean egy idióta. De úgy komolyan. Egyszer azt mondja, Molly nem léphet ki a házból, aztán két perccel később dalolászva magára hagyja szerencsétlent, mondván, biztos nem fog elszökni, áhh nem dehogy, miért is tenné?!xD Remélem Andy összeáll a helyi maffiával, és megbosszulja azt amit Dean tett Mollyval.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tök aranyos volt. Nem voltál felkészülve:D De legalább okoztam egy kis meglepetést számodra.
      A történetre visszatérve, Igen, nyilván azt gondolta, Mollyt eléggé megrémisztette ahhoz, hogy ne próbálkozzon semmivel, és így előzetesen elárulom, hogy azt hitte mindenkit ismer, akihez menne, így úgy is megtalálja ha nem megy haza. Dean megkapja a büntetését az biztos, de véres leszámolás azért nem lesz:) Köszönöm a komit. Puszi:)

      Törlés
  2. Azt a!
    Hogy őszinte legyek, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, de olvasva dupla akkora sokk. Nagyon tetszett mindkét szemszög, de kicsit... Mollynak jobban is lehetett volna tálalnia, hogy el akar menni. Mármint, gondolj bele. Egy olyan emberről beszélünk akitől fél. Valami magyarázat nuku? Mindenesetre nagyon megsajnáltam Mollyt és remélem, hogy nem lesz több gondja! Épp eleget szenvedett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, félt tőle, de mivel ezt az oldalát nem ismerte, igy nem tudta meddig is megy majd el a férfi. Molly próbát felnőtt, érett nőként viselkedni és nyílt lapokkal játszani, míg Dean aljas, sunyi módon azt fordította ellene, amit csak tudott, ez pedig az ereje. A magyarázathoz pedig csak annyit, hogy nem lehet mindet egy részbe belesűríteni. Ha megtette volna, most nem érdekelne az, hogy Dean miért ilyen Mollyval, mi változtatta át a kedves Deanből erőszakos Deanné és sorolhatnám a kérdéseket melyek később derülnek majd ki:D

      Törlés
  3. Szia Sky!
    Szintén hatalmasat alkottál!
    Na teljesen kibujt a szog a zsakbol.
    ...legalabb sikerult megszabadulnia tole...kerdes mennyi idore...
    Kivancsi vagyok...ki talalra...merre jut tovabb
    Koszonom szepen hogy olvashattam..egy elmeny volt!
    Tovabbi szep napot illetve szep hetet!
    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tina!
      Köszönöm szépen:D
      Mondhatjuk, hogy teljeen, azért maradtak fent kérdések Deannel kapcsolatban, illetve következmények a " szökéssel" kapcsolatban, de ezek hamarosan mind kiderülnek:D
      Köszönöm, hogy mindig megtisztelsz ezzel a mondattal, én is köszönöm, hogy olvasod.
      Szép hetet neked és találkozunk a következő résznél:)
      Puszi

      Törlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!