Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. július 1., péntek

32. Rész





***Molly***



A vizsgálat után bebizonyosodott, hogy tényleg terhes vagyok. Mikor az orvos megkérdezte az arckifejezésem láttán, hogy meg szeretném e tartani, határozottan nemmel feleltem, és mikor elmondtam, az okát, azonnal előjegyzett abortuszra és kihagyhattam a kötelező várakozási időt és a konzultációkat.


 Át kellett menünk egy másik osztályra, hogy a beavatkozást elvégezzék. Andy idegesen lépkedett mellettem, nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert nem ért velem egyet, vagy pedig csak egyszerűen félt engem. Mikor megérkeztünk a kijelölt helyre, a váróteremben csak mi ketten voltunk. Andy idegesen dobolt a lábával, arcáról nem tudtam leolvasni semmit, szemei viszont szomorúságot sugároztak, míg én csak nagyokat nyeldesve, gyomorgörccsel küzdve gondolkoztam azon, hogy helyesen cselekszem e. Nem kellett sokat várnom, a papírjaimat átküldte az orvosom és amikor megérkezett, engem is szólítottak.

Egy kis szobába ültettek le, ahol egy kedves ápolónő várt rám a számítógép mögött.

- Üdvözlöm. Foglaljon helyet - mutatott az előtte lévő székre, én pedig leültem. - Az előírások szerint, fel kell tennem néhány rutin kérdést - kezdte. 

- Rendben - feleltem.

- Hány éves korától él nemi életet? - tette fel az első kérdést.

- Nagyjából tizenkilenc, azt hiszem - feleltem továbbra is idegesen.

- Hány partnere volt megközelítőleg ez idő alatt? – Olvasta fel a következőt.

- Öt. - feleltem.

- Tudja, ki a magzat  apja? 

- Igen.

- Támogatja önt ez a személy? 

- Nem. - feleltem, s nehézkesen visszanyeltem a könnyeimet. Szörnyen megalázó helyzet volt, s hiába volt kedves az ápolónő, nem értettem, miért kell ilyen kérdéseket feltenniük. Miután végeztünk, bekísért egy helységbe, ahol felvettem a szokásos kórházi köpenyt, majd mikor végeztem, felfektetett egy ágyra. Míg megérkezett az orvos, elmondta, hogy az első mozzanatokban nem fognak elaltatni, de a tényleges beavatkozás előtt igen. Még aláírtam a papírt, mellyel beleegyeztem, a műtétbe és a lehetséges komplikációkba, majd kis idő múlva megjelent a doktor. 

Rettegtem az előttem álló pillanatoktól, nem tudtam, helyesen cselekszem e, féltem, hogy megbánom.

Az orvos elkezdte az előkészületeket, részletesen beszámolt arról, éppen mit csinál, de én szinte nem értettem belőle semmit. A szívem majd kiugrott a helyéről, a szám kiszáradt s az elfojtott könnyim mardosták a torkomat. A nővér, aki az imént az adataimat vette fel, most kedvesen nyugtatgatott, hogy hamarosan túl leszek rajta, de én rájöttem, mégsem akarom ezt.  Nem szabad ezt tennem. Igaza  volt Andynek, nem szabad az alapján döntenem, hogy hogyan és kitől fogant a baba, hisz az enyém is, mindentől függetlenül.  Mikor a helyi érzéstelenítésről kezdett beszélni, tiltakozni kezdtem.

- Ne, kérem. Fejezze be! - Temettem a kezem az arcomra, miközben eleredtek az eddig visszatartott könnyeim. 

- Jól értem, szeretné, ha mégsem kerülne sor a beavatkozásra? - Kérdezte a nővér továbbra is  kedves, megnyugtató hangon, melyre csak egy igenlő hümmögést és bólogatást tudtam kicsikarni magamból. Megkönnyebbültem, hogy mégsem történt meg és megnyugodtam, hogy még időben le tudtam állítani a műveletet. Szörnyű volt az egész és nem akartam mást, csak kijutni onnan, ezért gyorsan felöltöztem, majd ugyan azon az ajtón távoztam, mely a váróba vezetett. Andy, amint meglátott, rögtön odarohant hozzám, de én nem vártam meg, csak elindultam ki az épületből. Mikor végre megálltam már a kórház előtti kis parkban voltam, végig Andyvel a nyomomban. 

- Jól vagy? Molly, szívem - szólongatott, mire én idegesen toporogva fordultam felé.

- Nem ment, nem bírtam megtenni - zokogtam, melyre Andy közre fogott és megölelt.

- Hála az égnek! - Sóhajtott fel, majd még szorosabban húzott magához. 

Ott álltunk, a kórház előtt a parkban, nem érdekelt az, hogy ki lát vagy hall minket. Egyszerűen csak hagytam, hogy kijöjjön belőlem minden felgyülemlett érzelem az elmúlt órákból napokból és hetekből. Sírtam, mert féltem, sírtam, mert végtelenül fájt ez az egész, ami velem történt és végül sírtam, mert nem tudtam, hogyan érdemeltem meg azt, hogy egy ilyen ember, mint Andy velem legyen. 


Teljesen kimerülten ültem az  autó  anyós ülésén, fejemet a vállára hajtottam, ő vezetett, én pedig csak csendben magamba roskadva azon gondolkoztam, hogy mi lesz ezután. 

- Molly - szólított halkan, melyre csak hümmögtem egyet. – Ha te is benne vagy – kezdte félénken csengő hangon - legyünk egy család – mondta, melyre én ráemeltem a tekintetem, s nem hittem a fülemnek. Halvány mosoly jelent meg a szája szélén, szeméből pedig sütött a remény, melyre  én csak arcát fürkésztem. - Szeretném, ha az a baba majd egyszer engem hívna apának, és azt is szeretném, hogy te legyél a feleségem egyszer, persze, ha te is így gondolod. - Sandított rám, majd vissza az útra, miközben a mosoly a szája sarkából nem tűnt el. 

- De ez túl nagy felelősség. Nem kell vállalnod - mondtam, miközben felegyenesedtem és tovább fürkésztem az arcát, melyre ő hirtelen lefékezett és leparkolt az út szélén.

- Tudom, hogy mára elég volt az izgalmakból, de nem tudok addig lefeküdni, míg választ nem kapok erre a kérdésre. Molly, szeretlek talán úgy, mint még soha senkit. Minden vágyam, hogy veled éljem le az életem hátralévő részét és felneveljem a babádat a sajátomként, szóval ha azt kérdezném,egyszer, nem most, de hamarosan, hogy hozzám jönnél e, mi volna a válaszod? - Mondta el a gondolatait, majd tette fel a nagy kérdést egy kicsit nyakatekert módon, de nem bántam, mert egy pillanatra sem kellett gondolkoznom azon, hogy mit felelnék.

- A válaszom az volna, hogy szívesen hozzád mennék, hogy aztán együtt éljünk, mint egy igazi család, mert nálad jobbat sosem kaphatnék. - Feleltem, melyre Andy ajkait fáradt sóhaj hagyta el, majd amennyire csak tudott magához ölelt. A kényelmetlen pozíció ellenére egy cseppet sem bántam, hogy megölelt, majd apró csókokkal hintette a nyakam, majd a szám, mert boldog voltam mindenek ellenére. Rájöttem, hogy hiába félek és féltem is ettől az egésztől, a babától és a történtektől, semmi okom rá. Andy kitart mellettem, bármi történjen. A múltam és  a feltételezéseim ellenére nem szét szakított bennünket, hanem ha lehet még közelebb sodort egymáshoz és már tudtam, bármi történjék, ő itt lesz velem ha szükségem lesz rá. Hosszú lesz az út, míg megtanulom azt, hogy hogyan engedjem másnak, hogy szeressen, hisz fiatalabb koromban nem tanultam meg azt, milyen az igazi család, milyen feltétel nélküli szeretetben élni. 

- Menjünk haza - sóhajtottam fáradtan. Kezemet az ölembe pihentettem és kényelmesen hátradőltem az ülésben, apró, de annál fáradtabb mosollyal az arcomon. 

- Menjünk - válaszolta, a boldog mosolyt továbbra sem lehetett letörölni az arcáról. Jobb kezével átkulcsolta az én balomat, mely eddig az ölembe pihent, biztatóan szorította meg, majd egy utolsó puszit nyomott a számra és haza indultunk. Egy fárasztó és drámával teli nap után, nem vágytam másra, minthogy végre nyugodtan térhessek nyugovóra az egyetlen személlyel akivel valaha önmagamnak érezhettem magam. 


Andy lett számomra a miden. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg nehézséggel kell majd megküzdenünk még, de már nem félek. Tudom, hogy erős vagyok. Sok mindenen mentem keresztül, de azt is tudom, hogy van mellettem valaki, akire mindig számíthatok, támogat és velem van jóban rosszban. Valaki, aki tisztel és szeret annyira, hogy akár összekötné velem az életét. Valaki, aki bátorít és biztat, aki a legjobb barátom, a bizalmasom és egyben a szerelmem. Aki nem más mint Andy Biersack.

8 megjegyzés:

  1. Szia.

    Olyan rossz belegondolni, hogy vége!! Szívesen olvastam volna még vagy száz fejezetet! Imádtam, imádom örökre. :D Legyen boldog életük.

    Ölel,
    Kanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm<3 Igen, én is írtam volna még, de egyelőre ennyi. Puszi

      Törlés
  2. Ez az!! Annyira örültem,hogy végül meggondolta magát!^^
    De ugyanakkor szomorú is vagyok, hisz vége a blognak:(( az biztos, hogy egyik kedvencem volt;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jó ezt olvasni. Minden jót. Puszi<3

      Törlés
  3. Szia!
    Mikor kiderült, hogy Molly terhes rögtön az jött le bennem, hogy a francba is hogy azét a "drágaságé" tartsa meg és éljenek boldogan. Azt a férget, meg legszívesebben én is megvertem volna. :D

    Bár sajnálom, hogy vége a blognak. Kedvenc blogom volt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezek az érzelmeket szeretem volna elérni nálatok, és úgy tűnik nagy részt sikerült:) Örülök, hogy a kedvencednek érzed. Köszönöm. Puszi:)

      Törlés
  4. Szia Sky!

    Huha...

    Ahogyan elénk tártad, az orvosnál várakozás pillanatait.., Andy mozdulatait...Molly gondolatait... fergeteges volt...
    Aztán jött az újabb adag izgalom..., a kérdések...Molly nyomasztó pillanatainak bemutatása...és a nagy döntés...

    Andy reakciója, ahogyan kifújta a levegőt és hálát adott a Magasságosnak...
    És ahogyan feltette az a bizonyos kérdést...

    Sky, nagyon szépen köszönöm, hogy eme történetednek is részese lehettem és nagyon remélem, hogy olvashatok még Tőled!
    Minden jót Nektek!

    Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy velem tartottál, igyekszem:) Puszi<3 Te is vigyázz magadra:)

      Törlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!