Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. október 20., csütörtök

18. Rész



***Thea***


David! Szia, itt Thea! Tudom, hogy hallani sem akarsz rólam, de ez most tényleg fontos. Kérlek hívj fel. - Hagytam üzenetet a hangpostáján, mert már az Isten se tudja, hányszor hívtam, de nem fogadta a hívásom.



Talán életemben nem éreztem magam ennyire egyedül. David szóba sem állt velem, miért is tenné. Ő mindig velem volt, segített, én pedig csak kihasználtam s bántottam őt, ahogy Roset is. Ő mindig kedves volt velem, befogadott, segített ha kellett, de egyszerűen annyira nem tudok megbízni az emberekben, hogy őt se fogadtam be a szívembe. Kihasználtam, öt is tönkretettem, mint mindenkit magam körül.



Andy pedig... átvert, és veszélybe sodort. Hiába szeretem, hiába akarom őt, én egy normális szabad életet szerettem volna vele, nyugalomban, szeretetben, rendes munkával, házzal, nem pedig hazugságokkal, bujkálással és veszéllyel. Néha az embernek mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, s bár nem tudom, hogy tényleg létezik-e ez a baba, vigyáznom kell magamra. Vannak dolgok, amik fontosabbak az igaz szerelemnél. Hiába a szenvedély, a szép szavak, ha nincs biztos háttér. Ez pedig elengedhetetlen egy igazi család számára. Márpedig, ha tényleg terhes vagyok, a gyerekemnek szüksége lesz egy családra, biztos lábakon álló életre, nem később, majd ha talán minden rendben lesz, hanem most rögtön.


Kopogás zavarta meg a merengésemet, majd Rose dugta be a fejét az ajtón.


- Szia! - Köszönt, és rögtön az ágyam melletti, kis szekrényre kezdett el kipakolni néhány gyümölcsöt és a narancslevet, amit hozott. - Szörnyű lehet a kórházi koszt, ezért gondoltam, hozok neked egy kis gyümölcsöt, és innivalót. Kérsz még valamit? - Nézett rám, őszinte, kedves szemekkel.



- Erre nincs szükség Rose! Nem kell, hogy foglalkozz velem. Megleszek. - közöltem rezzenéstelen arccal, komoran.



- Ne butáskodj. Ágyhoz vagy kötve, kell a segítség. Mondott már valamit az orvos? Mikor jöhetsz haza? - Ugrált körbe, én pedig úgy éreztem, megfulladok. Csak egyedül akartam lenni.



- Rose, aranyos vagy, hogy gondoltál rám, de kérlek, menj el és ne gyere be többet. Meg vagyok egyedül is. - Mondtam neki, még mindig rezzenéstelen arccal.




- De, én szívesen itt maradok veled. - Mondta döbbent, szomorú hangon, s a mosoly is lehervadt az arcáról.



- Csak menj el, kérlek. - Kérleltem már-már sírós hangon.



- Rendben, de... - kezdett bele valamibe. Láttam rajta, azon gondolkozik, hogyan folytassa. - Andy..



- Nem! Még véletlenül sem. Nem érdekel ha itt van, nem akarom látni. Csak húzzatok már el! Miért nem lehet felfogni, hogy nem akarom, hogy itt legyetek? - Kiabáltam a végét már sírva, kikelve magamból. Pár másodperc múlva, kicsapódott az ajtó, és Andy állt Rose mellett, mérgesen.

- Most menj ki Rose! Vetette oda, szipogó húgának, de a szemét le sem vette rólam.

A megszeppent s valószínűleg megbántott lány, szó nélkül, lassan baktatott ki az ajtón, majd becsukta azt.

- Csak aggódott érted. Kedves akart lenni. Miért viselkedtél vele így? - Kérdezte, megenyhülve, nagy sóhaj keretében. 

- Mert nem akarlak látni sem téged, sem pedig őt. Nem kell rám vigyázni, nem kell senki segítsége és ezt nem fogjátok fel. Hiába kérem, hogy hagyj békén, mégis itt vagy, megint. Figyelmen kívül hagyjátok azt, amit én szeretnék. Fogd fel Andy. Nem érdekelsz. Nem akarom, hogy a közelembe légy. Menj, vedd el Elenort és csináljatok egy kalap gyereket, nem érdekel, csak engem hagyj ki ebből.


- Te ennyire beütötted a fejed? Nem is érdekel az amit mondtam neked?- Kérdezte összeszűkült szemekkel. Mély levegőt vettem behunyt szemekkel, majd kifújtam a benntartott levegőt, hátha segít egy kicsit megnyugodnom.


- Nem hiszem el, hogy még mindig itt tartasz Andy! Akkor elmondom még egyszer és utoljára. Szeretlek, teljes szívemből, de hányingerem van ettől az egésztől. Én ezt nem bírom így folytatni, ülni és várni rád.. Hiába mondod azt, hogy majd később együtt lehetünk. Semmi sem fog változni. Elenor és Ronald mindig a mumusunk maradna. Nem tudnék nyugodtan élni, még ha elvileg lehetne is. Ez az egész, te és én, alapból egy esélytelen ügy volt. Néha nem minden a szerelem hát nem érted? Van valami ami észhez térített. Rájöttem, hogy nem élhetek veszélyben, és amíg egymás közelében vagyunk csak a bajt hozzuk magunkra. Nem haragszom, az elején tudtam, hogy nekünk nincs közös jövőnk. Talán életem legszebb pár hete volt és sosem fogom elfelejteni, talán lesz is mi emlékeztessen erre, de kérlek, fogadd el a döntésem, és hagyj. Lehet, hogy most úgy gondolod, nincs igazam, de majd te is belátod, jobb lesz így. De ha elfogadsz egy tanácsot, így a végére. Ne nehezítsd meg a saját életed. Légy normális Elenorral, szánd - bánd bűnödet és akkor, talán esélyed van egy nyugodt életre, velem pedig ne foglalkozz tovább. Nézd a jót a rosszban és éld az életed. - Mondtam, a végén megnyugodva, beletörődve a tényekbe.


- Ne Thea, ne kérd ezt tőlem - lépett közelebb s leült az ágy szélére, majd megfogta jobb kezemet. - Nem kérheted azt, hogy csináljak úgy, mintha nem is lennél. Ha rá nézek, te jutsz az eszembe. Ha vele vagyok, csak azt érzem, hogy nem ott kellene lennem, nem mellette. Ha beülök a kávézóba, azt várom mikor ülsz le mellém. Csak rád tudok gondolni. Megoldjuk együtt, kérlek csak ne mond azt, hogy nem ölelhetlek többé, s nem csókolhatlak meg. - Nézett rám kérlelő szemekkel. - Próbált meggyőzni arról ami lehetetlen. Bízik és reménykedik, elhiszem. Eddig én is így éreztem, de rájöttem, ez csak egy álom.


- Andy! Értsd ez meg kérlek. Ez köztünk nem működhet. Túl bonyolult már így is. Csak hagyjuk egymást békén. 


- Nem kérheted ezt. Az egyetlen reményem az, hogy majd együtt lehetünk, úgy igazából, mint egy igazi pár. Kérlek. Csak had maradjon meg a remény. Mond azt, hogy majd, ha minden rendben lesz, megkereshetlek és adsz majd egy esélyt arra, hogy bebizonyítsam, mi is élhetünk rendes életet. 


Ahogy rám nézett, azokkal a hatalmas, kék, reményekkel teli, szomorú szemeivel, egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani. Talán magam is bíztam még abban, hogy igaza lehet. A szívem mélyén reménykedtem a lehetetlenben. Már úgy is mindegy, úgy sem maradok.

- Jól van. Ha majd minden rendben lesz körülötted, visszatérünk rá. - Nyugtattam meg, s magamat is. - De tényleg komolyan mondtam, ne vágd magad alatt a fát, mert nagyot esel. Hallgass rám.

Látszott rajta, hogy kissé megnyugodott, és egy halvány mosolyt varázsolt az arcára, mely újra megdobogtatta sajgó szívem. Az arcomhoz emelte a kezét, majd végig simított arccsontomon s oly lágyan csókolt, oly szelíden mint még soha. Nem húzódtam el, hisz tudtam, nem lesz több alkalom. Az emlékezetembe akartam vésni az ízét, az ajka puhaságát, az illatát, hogy emlékezhessek rá, ha majd többé nem lehet velem.


***Andy***




- Olyan gondterhelt vagy kisfiam! Történt valami? Jól vagy? - Kérdezte aggódó szemekkel édesanyám.


- Jól van anya, csak megint felidegesítettem - sietett segítségemre húgocskám, amiért hálás lehetek, nem hiszem, hogy elviseltem volna még egy hazugságot, főleg anyunak.


- Igen, megint értetlenkedett, de semmi gond!- Mosolyogtam erőltetettem.


- Na jó! Elég volt! Most azonnal tudni szeretném mi folyik itt. Hetek óta gondterhelt képpel, álszent jókedvvel közlekedsz itt, amíg velem vagy. Sustorogtok, mikor azt hiszitek nem hallom. Szóval, itt az alkalom, én is tudni szeretném mi ez az egész! - Ült le elszánt arckifejezéssel velem szemben, a nagy ovális ebédlőasztalhoz, kettőnk között pedig Rose figyelt nagy szemekkel! - Most! - Csapott végül az asztalra.


Édesanyám nyugodt természetű, sosem emelte fel a hangját ránk. Meg volt a maga módszere, hogy móresre tanítson bennünket, hangos szó és fizikai bántalmazás nélkül. Avval büntetett minket, aminek az elvesztése vagy nélkülözése a legjobban fájt. Tudta mit szeretünk, és azt megvonni, nagyobb büntetés, mint a kiabálás. Most mégis felemelte a hangját, ez pedig mindkettőnket ledöbbentett.


- Anya. Te tényleg kiabáltál? - Kérdezte döbbenten Rose, s közben el-el akadt a szava.


- Adtok más lehetőséget? Eddig nyugodt voltam, mindig megkérdeztem mi a gond, de Andy mindig terelt, ahogy az utóbbi időben te is Rose. Nem tudom mi folyik itt, de azt látom, hogy nem apróság, szóval kérlek, mondjátok el nekem is.Tudom, sok minden nem tartozik rám, de szeretném én is tudni. - enyhült meg végül az arca.


- Rendben, csak nyugodj meg, elmesélek mindent. - Egyeztem bele. Mi baj lehet, ha ő is tud róla. Már úgy is mindegy az egész. - Az egész avval kezdődött, hogy mostanában Elenorral nem volt túl jó a kapcsolatunk. Mindig bulizni akart menni, állandóan ellenőrizgetett, a telefonomba is belemászott, random helyeken felbukkant, hisztizett. Egyszerűen az agyamra ment, de Ronaldnak dolgozok, és nem hagyhattam el. Ez az egész addig nem is nagyon érdekelt, míg nem találkoztam Theával - mosolyodtam el, ahogy a gondolataim rá terelődtek. Találkoztál vele anya. Láttad mennyire különleges, és értelmes. Nem olyan mit Eli. Sőt, a szöges ellentéte. Tudtam, hogy nem szép dolog, de valami vonzott benne, jól éreztem vele magam. Mellette olyan lehettem, amilyen igazából vagyok, nem kellett megjátszanom magam. Szeretem őt, az első perctől kezdve, hogy megláttam a kávézóban. Találkozgattunk, próbáltam kitalálni valamit arra, hogy feltűnés nélkül vele lehessek, de nem sikerült.


Szóval akkor ezért volt az a piknik a múltkor! - Döbbent rá hirtelen.


Igen, és azért, hogy te is megismerd őt. Szóval, egy darabig találkozgattunk, amit Ronald kiszagolt, és végül Elenor is megtudta. Ronald ultimátumot adott. Nem volt választási lehetőségem, el kellett hagyjam Theát.Mire ez megtörtént, Elenor felhúzta magát és olyat tett, amit nem kellett volnam és Thea most korházban van. Nagy nehezen rávettem, hogy beszéljen velem. Nagyon haragszik rám, és ezt megértem. Úgy érzi, becsaptam és játszottam az érzéseivel, de ez nem igaz. Tényleg mindent megpróbáltam, de nem tehettem többet. Ronald a markában tart addig, míg nem teljesítem azt amit szeretne. Nagyjából ennyi a történet.


Nagy kő esett le a szívemről, nem szerettem hazudni sose, főleg nem olyannak akit szeretek. Igaz, nem fejtettem ki teljesen, nem kell, hogy még értem is aggódjon. Nagy sóhajjal nyugodtam bele abba, hogy végre nem kell tovább hazudjak neki.


Anya az asztalon könyökölt, kezeit összekulcsolva, hüvelykjével az alsó ajkát birizgálta. Ez annak a jele, hogy erősen gondolkodik valamin, Kis idő múlva szólalt csak meg.


- Figyelsz arra amit most mondani fogok? - Kérdezte, s határozottság csillant a szemében. Én csak fáradt bólintással nyugtáztam, hogy minden figyelmemet mondandójára fordítom. - Hagyd békén azt a lányt. Neked itt az életed, jobb dolgod is van, mint az állítólagos szerelmed után futni. Ha a múltra gondolsz, nem lesz jövőd. Elenorral régen együtt vagytok már, most úgy érzed, nem akarsz vele lenni, de ez csak múló szeszély. Más szoknya után futsz, érthető hisz fiatal vagy, de gondolkozz értelmesen és logikusan. Nem dobhatod el az egész életed egy érzésért, ami valószínűleg nem is igazi. Ez csak fellángolás. Menj, kérj bocsánatot Elenortól, adj meg neki mindet, amit csak szeretne, Theát pedig verd ki a fejedből. Durván hangzik ez így, de hidd el, nem szabad kockára tenni az állandót, a bizonytalan miatt. Szépen lecseng majd ez az egész, és minden rendben lesz.


- Tehát azt mondod hagyjam? De én nem így érzem. Vele akarok lenni. - Magyaráztam.


- Lehet hogy igaza van anyának. Nagyon szeretem Theát de ha azt nézzük, mi a jobb neked, akkor igaza van. - Látta be Rose is anya álláspontját.


- Igazatok van, Thea isezt mondta, és ti is. Rátok kell hallgassak, amúgy sem tudok mit tenni. Belefáradtam ebbe az egészbe, csak nyugalmat szeretnék. És ezt úgy, hogy ezt tovább csinálom, nem megy. - Döbbentem rá én is arra amire nem szerettem volna sosem. Hagynom kell őt, így ö is biztonságban van, nekem pedig nyugodt az életem. Biztosan jobb lesz majd, idővel elfelejtem ezt az egészet, és talán egyenesbe jön minden.


- Csak jót szeretnénk neked kisfiam. Ez a legjobb megoldás. Két szék közül a földre esel, ha ezt folytatod - győzködött.


- Rendben, belátom, igazatok van. Most megyek, beszélek Elenorral és megteszem azt, amit már rég meg kellett volna. 


Felálltam, adtam egy egy puszit nekik, majd elindultam, tisztázni az életem. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb döntés, küzdhetnék, de nem megy már. Csak nyugalmat szeretnék. Thea is tisztán az értésemre adta, nem akar velem lenni, akkor pedig mit tehetnék? Fussak egy veszett ügy után? Nem! Rendbe hozom az életem, boldog leszek Elivel és el van intézve. Ha ő is szeretné, családot alapítok vele, ha még várna, ráérünk. - Győzködtem magam - belenyúltam a zsebembe, és még utoljára megbizonyosodtam, hogy nálam van minden, amire szükségem van. Bármennyire is tartom ezt elsietett döntésnek, muszáj megtegyem, magamért.




* * *



- Mondani szeretnék néhány dolgot, beszélhetünk? - Kérdeztem barátnőmet, a bejárati ajtóban álldogálva.


- Megint kiabálni akarsz velem? Mert akkor nem vagyok rád kíváncsi! - Mondta sértetten, amit meg is értek. Nem kezeltem legutóbb a helyzetet férfi módjára.


- Nem, ez most más, fontos. Kérlek. - Könyörögtem. Gyorsan túl akartam lenni rajta, nehogy meggondoljam magam és a szívemre hallgassak.


- Jól van, gyere - állt félre az ajtóból, hogy el tudjak mellette menni. Leültem a nappaliba, és megvártam míg ő is így tesz.


Mikor elkényelmesedett a vajszínű, bőrborítású kanapén, felé fordultam és elkezdtem a mondandómat, aminek egy szava sem volt igaz.


- Tudom, hogy hülyeséget csináltam, nem gondolkoztam. Nagyon sajnálok mindent, és ígérem, ezután minden más lesz. Rájöttem, hogy szeretlek, és életem legnagyobb hibája volt ez az egész. Bocsánatot kérek mindenért amit tettem, vagy mondtam. Soha többet nem fordul elő. - Próbáltam a legmegbánóbb arckifejezést magamra ölteni. Láttam rajta, hogy tanakodik, mit tegyen. Végül kis mosollyal az arcán borult a nyakamba.


- Ez azt jelenti, hogy megbocsájtasz nekem? - Kérdeztem álszent mosollyal.


- Meg, de tényleg ne legyen ilyen többet, mert különben nem úszod meg ennyivel, sem te sem az a ribi aki rád mert nézni. - Mondta elszántan és féltékenyen.


- Na, ne húzd fel magad, nem lesz többet ilyen. De...szeretnék még valamit kérdezni. - Nyögtem bizonytalanul, s közben felálltam, majd letérdeltem elé.


- Elenor Mary Stuart, hozzám jössz feleségül? - Tettem fel a nagy kérdést, melyre minden nő vágyik. Azt a kérdést, melyet csak akkor szokás megkérdezni, ha az ember örökké összekötné az életét avval, akit igazán szeret.


Elenor szemei könnybe lábadtak, szava elakadt. Nyilván nem számított erre, hisz néhány órája még valószínűleg gondolatban gyilkolt meg.. A döbbenetből feleszmélve mondott igent, majd a karjaimba zuhanva sírdogált, s közben új gyémántját csodálta.


Ebben a pillanatban ráeszméltem, mit is tettem. Életem legnagyobb hibáját követtem el. Most kértem meg a kezét valakinek, akit nem is szeretek, csak azért, mert a könnyebb utat választottam, és hagytam, hogy mások döntsenek a sorsom felett. 


Talán bele kellene törődnöm? Ilyen volna az élet? - Olykor megmutatja azt a rengeteg szépet és jót, amid lehetne, majd elveszi mindezt, hogy később azon keseregj, mid lehetett volna, te pedig hátralevő életedben azon tanakodsz majd, mi lett volna ha akkor, abban a pillanatban, felveszed a kesztyűt és nem hagyod elveszni mind azt, amire igazán vágysz?


Mind ez csak remény valamire, ami sosem fog bekövetkezni. Egy álom, amit életem végéig kergetek majd, mert tudom, jobb lesz neki nélkülem. Nem érdemlem meg, hisz ő olyan jó, olyan tiszta lelkű, én pedig nem vagyok más csak az, akit dróton rángatnak, megmondják mit tegyen, s hiába üvöltök, hiába akarom másképp, én kimásznék a gödörből, de mindig valami visszaránt, s ez nem más mint az élet. 


Sziasztok!

Látom, hogy nagyon sokan kattintotok a fejezetekre, de mégis oly kevés visszajelzést kapok, ami nagyon szomorúvá tesz, mert én tényleg nagyon igyekszem, próbálom tartani a heti rendszerességet és van, hogy dupla részt is felteszek, de ezt bizonyára tudjátok. Szóval, csak annyit szerettem volna kérni, ha itt vagytok és ha már elolvastátok  a fejezetet egy kis visszajelzéssel tiszteljetek  meg kérlek. Persze, nem mondhatom azt, hogy kötelező, de nagyon jól esne. Köszönöm! 



2 megjegyzés:

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!