Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. október 20., csütörtök

2. Rész



* Thea *


Jól esett a környezet változás, csak, míg otthon David néha benézett vagy bementem a céghez, addig itt, semmi dolgom nem volt. Már egy hete élem a londoni emberek mindennapjait. Jól érzés úgy utcára lépni, hogy tudod, senki sem ismer, és nem fog sajnálkozó tekintettel üdvözölni, vagy részvétet nyilvánítani mellyel újra és újra feltépik a lassan gyógyuló sebet és emlékeztetnek arra, hogy azok akiket a világon a legjobban szerettem, nincsenek többé. Megértem az embereket, hatalmas tragédiát éltem át, de úgy érzem, ha nem lépek túl rajta, amennyire csak túl lehet lépni azon, hogy az ember elveszíti a szüleit, akkor maga alá temet és sosem kecmergek ki alóla. Azzal, hogy ideköltöztem, csak nyerhettem. Mintha az a mellkasomban érzett szorító nyomás enyhült volna mióta itt vagyok. Persze, ez betudhatjuk annak, hogy kiléptem az ördögi körből, de most hogy érzem, hogy jobban vagyok, nem sokkal, de jobban.

Már a negyedik lakást néztem meg, de egyik sem nyerte el a tetszésem. Vagy az elrendezéssel, vagy a lakás állapotával nem voltam kibékülve. Csak reménykedni tudtam, hogy az ötödik, s egyben utolsó lehetőségem, hogy a közeljövőben lakást kapjak megfelelő lesz, mert bármennyire jó, hogy a hotelben teljes körű kiszolgálást kapok, nem szeretem szórni az örökségem és természetesen, ki nem vágyik egy saját ágyra.


A taxi leparkolt én pedig kiszálltam a sárga járműből. A hölgy, akivel a lakással kapcsolatban beszéltem azt mondta, abba a kávézóba menjek, ami a lakás alatt van, mert napközben ott tartózkodik. Ahogy körülnéztem a kávézó után, rájöttem én már jártam ezen a helyen. Első nap, mikor körülnéztem a környéken, ebbe a kávézóba tértem be. Itt volt az a helyes srác is, aki azzal a csinos felszolgáló lánnyal nevetgélt, emlékszem, mennyire vágytam arra, hogy én is olyan boldog és önfeledt lehessek..
Az ajtó minden nyitással halkan csilingelt, jelezvén, hogy új vendég érkezett. Nálam sem volt másképp. Ahogy odaléptem a pulthoz, az a felszolgáló lány, akivel már találkoztam, meleg mosollyal fogadott.
- Szia, én Rose vagyok! Mit adhatok? - Csengett vidám hangja.

- Szia, Thea vagyok, egy bizonyos – vettem elő a kis cetlit, melyre még reggel írtam fel a hölgy nevét, akivel találkozóm van – Mary-Sue -t keresek.

- Á igen, a lakással kapcsolatban, igaz? - Érdeklődött.

- Igen, ő mondta, hogy ide jöjjek - magyaráztam.

- Azonnal szólok neki, addig adhatok egy kávét míg várakozol? - Emelte fel a kancsót, melyben legalább egy liter kávé hömpölygött.

- Igen, kérnék szépen de elvitelre ha lehet, kettő cukorral és tejszínnel – mosolyogtam vissza. Lehetek bármennyire is magam alatt, ez a lány még a Buckingham- palota előtt álldogáló őröket is megmosolyogtatná a kisugárzásával.
Fogott egy papír poharat, tele töltötte a fekete folyadékkal, majd tejszínt és cukrot tett bele. Egy előre becsomagolt pálcikával a műanyag fedővel és egy fahéjas kávésüteménnyel együtt tette le elém a pultra.
- Szólok Marynek - mondta, de már sarkon is fordult s nem láttam mást belőle csak egy rózsaszín pacát aki hosszú barna, jobbra-balra libegő copfjával távolodik majd a lengő ajtón már el is tűnik a szemem elől. Míg vissza nem tért, felkavartam a kávémba tett cukrot és a tejszínt majd a kupakot is ráhelyeztem, az apró süteményt pedig a zsebembe rejtettem. Személy szerint, imádom ezt a kis finomságot. Teljesen más hangulatot kölcsönöz, ha az ember a kávéja után elropogtathat egy finom fahéjas, fűszeres sütit. Mindennek meg van a varázsa, csak meg kell találni a számunkra legideálisabbat. Mikor Rose visszatért, mögötte egy alacsony, görnyedt hátú idős hölgyet pillantottam meg. Haja hajdan fekete színben pompázhatott, de mára felütötte fejét a korral járó ősz szín. Szeme gyönyörű húzott kontúrja és fehér bőre egyértelművé tette, hogy japán származású. Ő is, mint eddig itt mindenki, meleg mosollyal fogadott.

- Thea Benett igaz? - nyújtotta felém ráncos kis kezét. Látszott rajta, hogy végig dolgozta az életét. Ujjai a sok munkától enyhén meggörbültek, ízületei megvastagodtak.

- Igen, én vagyok - fogtam vele kezet.

- Jöjjön csak utánam, megmutatom a lakást - mondta és már el is indult ki a kávézóból. A külső ajtó, közvetlenül a kávézó mellett helyezkedett el egy síkban az üzlet bejáratával. Belépve egy keskeny folyosó fogadott és egy lépcsősor vezetett az ajtóig.
Míg Mary a zárakkal babrált, elmondta, hogy a tulajdonos a lánya, aki a vőlegényével összeköltözött, ezért vált kiadóvá bútorozva a lakás.
Betérve egy nagyon szépen berendezett, hangulatos kis otthon tárult elém. Pici előtérből kilépve rögtön egy lépcső fogadott, mely a galériára vezetett fel, ahol a háló és a fürdő helyezkedett el. A lépcsőről lefelé az út a nappaliba vezetett, ahol egy fehér ülőgarnitúra a hozzá illő üveg asztal és szemközt pedig egy tévé helyezkedett el. A nappaliból nyílt a konyha is. Egyszerű mégis nagyon otthonos lakásba csöppentem s be kell valljam rögtön beleszerettem. Tudtam, ez az a hely, ahol lakni szeretnék.

*** 

Miután megbeszéltük a bérléssel kapcsolatos dolgokat és aláírtuk a papírokat, megkaptam a kulcsokat. Ha csak kis időre is, de boldog voltam. Őrültem, hogy sikerült egy lakást szerezzek viszonylag hamar. Úgy döntöttem, ma már nem kezdem el az átpakolást mert a nézelődésben nagyon elfáradtam. Mikor már a taxiban ültem, úton a hotelba, úgy döntöttem felhívom Davidot és elújságolom neki milyen sikeres napot tudhatok magam mögött...









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!