Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. november 29., kedd

Az árva - I. Rész - Novella

Sokaknak az élet szép. Családjuk van, barátaik, biztos hátterük, de vannak olyan emberek, akiknek már gyermek korukban eldől a sorsuk. A szüleik lemondanak róluk és már pici korukban rossz az életük. Nehéz sors, pénztelenség, a szeretet hiánya formálja őket, és mikor felnőnek, hátránnyal indulnak. Nem tudják milyen, ha egy támogató család áll mögöttük. Titkolják honnan jöttek, hol nőttek fel, próbálják az életüket olyanná formálni, amilyen mindenki másnak, olykor sikerrel, de akad olyan is, aki pont olyan nincstelen marad, mint volt.


Sara élete sem kezdődött könnyen, Édesanyja öt éves korában bízta őt az állam gondozására s bár fiatal kislány volt, emlékszik arra, hogy egyszer volt anyukája, egyszer őt is szerette valaki. 
Az árvaház falain belül nem talált igaz barátokat, általában bántották őt apró termete, fakó bőre és sötét haja miatt. A gyerekek csúfolták, megbélyegezték, mert halk szavú volt, visszahúzódó és szerény s ha ez nem lett volna elég, sosem fogatták örökbe. Egészen tizennyolc éves koráig az árvaházban élt, s tizenhárom évig nézte, ahogy társai boldogan lépnek ki új szüleikkel a régi, rozsdás vaskapun s vissza sem néznek. Az elején reménykedett, midig izgalommal várta a vasárnapokat, amikor-is a gyermekre vágyó felnőttek ellátogattak hozzájuk és csemetét választottak maguknak, de ahogy telt az idő, Sara idősödött, és a kezdeti izgalom az idő múlásával már csak tovatűnt emlék volt. Egy idő után már nem volt izgatott, nem nézett csillogó tekintettel az oda látogatókra. Számára ugyan olyan nap volt a vasárnap, mint az azt megelőzőek. Komor, szomorú és magányos. 

Egyedül Mrs. Hudson volt, aki alkalmanként beszélgetett és törődött vele, a többi nevelő csak a szokásos felületes kommunikáción kívül nem foglalkozott vele, de Mrs. Hudson más volt. Kedves volt vele és olykor, mikor senki sem látta, még könyveket is hozott neki otthonról, hogy azt olvashassa éjszakánkét. Jobb híján Sara, Őt nevezte édesanyjának természetesen csak magában, hangosa sosem mondta volna, hogy hogyan tekint rá. Pont ezért is fájt neki annyira, mikor tizenhat éves korában Mrs. Hudson végleg elhagyta az árvaházat. Férjhez ment és családot alapított, Sarat pedig elfelejtette, mintha nem is létezett volna. A lány akkor döntötte el, soha többé nem fog szeretni senkit, hisz előtte csak az a példa állt, hogy akit eddig szeretett, az mindig elhagyta Őt.

Mikor nagykorú lett és útnak eresztették, Sara azt sem tudta mi tévő legyen. Tervek nélkül álldogált a rozsdás kerítésen kívül s tétlenül nézett jobbra majd balra, tanakodva, merre induljon. Szállásra és munkára volt szüksége. Szerencséjére az állam némi kezdő tőkével látta el, ami elegendő volt pár heti szállásra és ételre, de nem többre.

Végül apró bőröndjét kezébe véve jobb híján gyalog indult el, ment, amerre vitte a lába, s közben minden hirdető táblánál megállt, hátha talál magának munka lehetőséget vagy szállást. Nem voltak nagy igényei, egy apró szoba is megfelelt volna neki, s bár kitűnően végzett az érettségi vizsgán és akár egyetemre is felvették volna, tisztában volt a jövőjével és lehetőségeivel.

Lassan sötétedett és még sem állást sem pedig szállást nem talált. Biztos volt benne, hogy első szabad éjszakáját egy padon fogja eltölteni, és csak abban bízott, nem rabolják majd ki, vagy ölik meg azért a pár dollárért ami nála van. Egész nap kutyagolt, már kilométerekre eltávolodott eddigi otthonától. Keze fájt a bőrönd cipelésétől, talpa sajgott, lábait pedig nehezen emelte már. Utoljára reggel evett még az árvaházban, és így nyolc óra tájt már a gyomra is üresen kongott. Körül nézett, hátha talál egy helyet, ahol ha sokáig nem is, de pár órára meghúzhatja magát és némi ételit is kaphat, de csak kocsmákat és olcsó lebujokat talált hosszú ideig, mígnem az út túloldalán megpillantott egy helyet. Első ránézésre ez sem különbözött a többi kocsmától, azonban a neve láttán Sara megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nagy neon táblán cifra villogó betűkkel reklámozták a hely nevét: GrillPub. Mondta ki hangosan is, majd megkönnyebbülten lépett be az ajtón. Csak pár ember lézengett az apró helyen, javarészt idősebb urak fogyasztották a vacsorájukat vagy épp söröztek, miközben a sarokba állított biliárd asztalnál játszottak. Sara lassan nézett körbe, ideális hely után kutatva. Eldugott helyet keresett abban reménykedve, hogy nem fog feltűnni senkinek, ha zárásig eltölti ott az időt. Sajnos nem talált félre eső asztalt, így kénytelen volt a bárpulttal szembeni boxban helyet foglalni. Bőröndjét maga mellé tette az ülőre, vékony kabátját pedig ráterítette, majd az asztalon lévő étlapot kezdte tanulmányozni. Kereste a legolcsóbb ételt, hisz pénze kevés volt, és az árvaházban úgy is hozzászokott már ahhoz, hogy az étel kevésbé volt ízletes. Végül még választási lehetősége is akadt, a hajába sült krumpli, grillezett csirke szárnyal egy áron volt a hamburgerrel. Úgy gondolta, a csirke szárny laktatóbb ezért azt választotta, bár szívesen elfogyasztotta volna mind kettőt.

Jack furcsán méregette, a vele szemben helyet foglaló lányt, aki néhány perce üldögélt már bárjában. Látszott rajta, hogy vagy átutazóban van, vagy pedig most költözik, ahogy az is, hogy szegény lehet. Ezt a kopott kabátjából és a régies bőröndjéből állapította meg. Míg azt várta, hogy apró jelét adja annak, hogy választott és felvehesse a rendelését, profilját tanulmányozta. Jack mindig is szerette a hosszú hajú lányokat s bár a szőke tónusú nőket jobban kedvelte, mert úgy gondolta, ők tüzesebbek mint más hajszínű társaik, de valahogy csinosnak gondola a szemközti lányt is annak ellenére, hogy hosszú haja inkább a fekete árnyalatát súrolta. Apró termete, fakó bőre arról árulkodott, hogy kevés időt tölthetett a szabadban, Jacket mégis megbabonázta a lány szép gyereki arca s bár tudta, helytelen így kémlelni őt, mégsem tudta levenni róla a tekintetét. Ismerős volt számára a lány kétségbe esett szomorú tekintete, hisz jó pár éve ő is hasonló szituációba találta magát mikor elhagyta akkori, átmeneti otthonát. Gondolatban párhuzamot vont saját maga és a lány között, és végül arra jutott lehetséges, hogy a lány is pont olyan árva lehet, mint Ő. Rögvest megsajnálta a lányt, tudta milyen érzés egyedül lenni a világban, kétségek közt napról napra élni s bár nem tudta, hogy ténylegesen igaz-e a feltételezése, de a szíve mélyén sejtette, hogy az lehet.

Sara becsukta az apró étlapot majd körbe tekintett, szeme pedig megakadt az Őt tanulmányozó férfin. Hirtelen zavarba jött, tekintetét elkapta s mire újra felemelte a fejét, a férfi már mellette állt, Őt megszólítva.

– Üdv, mit hozhatok? – Kérdezte Jack érces, mély, férfias hangján. A lány lassan emelte rá a tekintetét, apró termete ellenére most még kisebbnek érezte magát mint amúgy, tekintve, hogy a mellett álló férfi legalább harminc centivel magasabb volt, mint Ő, ha felállna, s ha ez nem lenne elég, széles válla és izmos testalkata is kifejezetten rémisztő volt a lány számára, pedig Jack még véletlenül sem szerette volna megrémiszteni.

– Grillezett csirkeszárnyat kérnék, hajában sült krumplival – válaszolta Sara, s magában meglepődött határozottságán.

– Italt kér hozzá? – kérdezte a férfi miközben közelebbről is szemügyre vette az angyalt, aki ily módon hatott rá. – Ma ingyen jár hozzá – hagyta el Jack száját egy apró mosoly hazugsága után, hisz valójában nem járt volna ital a menühöz, de így szeretett volna bókolni s egyben segíteni a lánynak. Sara szeme felcsillant, örült az ingyen italnak így illendően megköszönve rendelt magának egy üveg kólát.

Jack szaporán indult a konyha felé, hogy leadja a rendelést és miután megbizonyosodott arról, hogy a szakács bő adagot fog elkészíteni a lánynak, kivitte az italt és továbbra is titokban figyelte, ahogy aztán egész este.

A lány azt a kólát kortyolgatta mindvégig, amit még az ételhez szolgált fel. Sara elfoglalta magát, egy régi gyűrött kötetet olvasott s nem úgy tűnt a férfinak, mintha egyhamar távozni készülne. A hely már üres volt, mindenki hazament, kivéve a lányt, aki még mindig csak bújta rongyos könyvét.. Jack már zárt volna, az igazat megvallva már legalább egy órája, de nem akarta elküldeni a lányt. Valójában élvezte azt, hogy nézheti, s ahogy telt az idő, egyre jobban érdekelte, ki ez a lány, honnan jött és mit csinál pont az Ő bárjában.

Sara jóllakottan üldögélt a piros bőrrel bevont boxban, kedvenc könyvét a Némó kapitányt olvasva. Már négyszer ért a regény végérre életében, de most is olyan lelkesen és izgatottan olvassa a sorokat, mintha sosem tette volna. A regényt még Mrs. Hudsontól kapta tizennégy éves korában. Igaz, akkor csak kölcsönbe kapta, de mikor Mrs. Hudson látta, mennyire szereti a történetet, születésnapja alkalmából neki ajándékozta. Azóta Sara minden évben elolvassa. A születésnapján kezdi és általában három-négy nap alatt ér a végére. Ezúttal sem tett másképp, két nappal ezelőtt kezdte el, s most is, csakugyan mit első alkalommal, teljesen beszippantották a történések és észre sem vette, hogy elszaladt az idő. A fejét csak egy pohár koppanására kapta fel. Tekintetét rögtön a hang irányába kapta, s meglepődve nézett az előtte álló férfira, aki egy teli pohár kólát tett le elé, innen jött a zaj.

– Nem gond, ha leülök? – Kérdezte Jack, melyen Sara nagyon meglepődött. Nem tudta mire vélni a férfi közeledését, de azért igenlően bólintott párat, könyvét pedig becsukta, miután cukros papír könyvjelzőjével megjelölte, hol tart. – Jack vagyok – tette hozzá a férfi, miközben helyet foglalt.

– Sara – viszonozta a bemutatkozást szűkszavúan a lány.

– Sajnálom, hogy megzavarlak Sara, de lassan záróra – tért a lényegre a férfi, melyre a lány rögvest elszontyolodott tudván, hogy nincs hová mennie, miközben kopott karórájára pillantott, mely azt mutatta, elmúlott már fél kettő is.

– Sajnálom, tényleg soká maradtam – szabadkozott a lány s már nyúlt is a kopott kabátja és bőröndje után, de Jack megállította.

– Maradj csak még nyugodtan, idd meg az italod – mosolygott, melyre Sara kétkedve bár, de bele egyezett a maradásba. A férfi próbált nem tolakodóan viselkedni, de szeretett volna többet megtudni a lányról, azonban félt, ha túl közvetlen lenne, a lány megijedne és elmenekülne, mielőtt megismerhetné őt.

– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Sara – kezdte kedvesen, majd rátért az első kérdésére. – Honnan jöttél?

Sara kétkedve bár, de válaszolt. Nem tudta, jó ötlet-e kiadnia a titkát, tudatni másokkal, hogy semmije sincs, de végül úgy látta, Jack jó szándékkal érdeklődik utána, ezért elárulta, hogy most jött a a városi árvaházból. Meglepően megeredt a nyelve és azt is elárulta, munkát és szállást keres, de ma nem járt sikerrel.

Jack már tudta mit jelent ez, hisz ő is átélte már azokat a pillanatokat amiket Sara most. Jól sejtette, hogy több a közös bennük, pont ezért sem hagyhatta, hogy Sara átélje azt, amit Ő annak idején. Nem hagyhatta azt, hogy ez a fiatal védtelen lány egyedül rója az utcákat éjszaka, hisz megannyi veszély fenyegetheti.

– Van hol aludnod ma éjjel? – Tette fel köntörfalazás nélkül a kérdést Jack, melyre Sara csak lesütötte a szemét. Bár nem tehetett róla, szégyellte magát körülményei miatt és valójában félt is kimenni az utcára. Végül megrázta a fejét válaszul, de nem nézett a férfi szemébe.

Jack fogaskerekei csak úgy forogtak, gondolkozott, hogyan segíthetne a lányon. A lakására mégsem hívhatta fel, az túl kétértelmű ajánlat lenne és biztos volt benne, hogy a lány elutasítaná azt. Végül arra jutott, hogy felajánlja a raktárat szállásul, csak aznap éjjelre, amíg fel nem kel a nap és jobb ötlete nem lesz.





4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett és remélem h minden jól alakul a lánnyal!El sem tudom képzelni milyen lehet teljesen egyedül lenni a világban számomre ez nagyon megható!Várom a folytatást. KÖSZI!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, bízom benne, hogy a folytatás is tetszeni fog és hasonló benyomast kellt majd, mint ez:)

      Törlés
  2. Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!