Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2016. december 31., szombat

Földre szállt angyal - Novella - I. Rész


A földön nem maradt más, csak a háború és a gyilkolás. Mire az emberek észbe kaptak, a helyzet visszafordíthatatlanná vált, a megmaradt emberiség pedig halálra volt ítélve. Mindez jó pár évvel ezelőtt történt, mára pedig alig maroknyi ember élt csupán a kipusztult planétán.
Isten nem tudta tovább nézni, hogy gyermekei végleg kipusztulnak, ezért a földre küldte az egyik angyalát utolsó lelehetőségképp, hogy megmentse a fennmaradt emberi társadalmat.


Jöttét senki sem sejtette, azon a szeptemberi napon azonban minden megváltozott, mikor az égboltot sötét fellegek lepték el, majd azokat megtörve szemet vakító fénysugár árasztott el mindent. Pár pillanat múlva, az ég kitisztult, mintha mi sem történt volna, a fény is elhalványult de helyette ott állt Noalon. Hófehér szárnyait elbújtatta, nem szerette volna túlságosan megrémiszteni az embereket, így is csupán egy döbbent tömeg figyelte a magas, sötét hajú idegent.

Noalon lassan sétált a bámészkodó tömeg felé. Az Úr felkészítette ugyan, hogy a helyzet a földön szörnyű, de az angyal döbbenten nézett végig a tömegen. Az emberek öltözéke szakadt, ócska és koszos volt, arcuk sovány, ajkaik cserepesre száradtak a vízhiány miatt. Noalon sajnálta őket, szinte ő maga is érezte az éhiséget és a szomjúságot, amit az emberek. Abban a percben megfogadta: minden erejével azon lesz, hogy segítsen az embereken.

Ahogy Noalon megállt a csodálkozó tömeg előtt, néhány gyermek, kik nem tartottak az idegenektől és elég bátrak voltak, közelebb léptek, úgy vették szemügyre az angyalt. Noalon kedvesen elmosolyodott, majd tekintetét vissza vezette a tömegre, nagy levegőt vett és bele kezdett a mondandójába.

A nevem Noalon és azért jöttem, hogy segítsek nektek! -Kezdett bele, de nem tudta folytatni, mert a nép hangos éljenzésbe és örömittas ölelkezésbe kezdett. Igaz, hogy nem tudták még mi Noalon pontos szándéka, de végre reményt kaptak, és ezért boldogság öntötte el a szívüket. Noalon megvárta míg a tömeg elcsitul, majd folytatta. Isten küldött, hogy helyre hozzam a világotokat. Kaptok egy második esélyt de ne feledjétek, ez egy ajándék. Ezentúl úgy kell éljetek, ahogy az Úr akarja: békességben és szeretetben. Kövessetek és mindenre megtanítalak benneteket. – Szólt Noalon diadalmasan, de meglepetésre, egy női hang szólalt meg a tömegből.
Már késő. Napjaink vannak csak hátra. Nincs több élelmünk, sem pedig vizünk. – Szólt a lágy hang elkeseredetten. Az angyal nem látta ki beszélt hiába próbálta szemével megkeresni a hang gazdáját. Végül feladta, és inkább a tömeget pásztázva válaszolt.
Az Úr feljogosított, hogy mindent tegyék meg a cél érdekében. – Mondta az angyal, majd hátat fordított a továbbra is érdeklődve figyelő tömegnek, és előre lépett pár métert. Kezeit az ég felé emelte, majd csendben az Úrhoz fohászkodott, hogy adjon neki elég erőt ahhoz, hogy megteremthessen egy gyümölcsöst. Nem kellett sokat várni, a szikár talajt mintha egy láthatatlan eke számította volna fel, a nyomán pedig a homokos föld helyett érett, nedvességgel bővelkedő fekete föld jelent meg kilométer hosszú és széles területen. Pár pillanat múlva a földből apró ágak bújtak elő melyek másodpercről másodpercre egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, mígnem életerős fákká nem cseperedtek alig pár perc alatt, ágaikon pedig ott lógtak az érett gyümölcsök.
Ezentúl lesz mit egyetek! – Jelentette ki Noalon, majd pár lépéssel közelebb lépett az emberekhez. Újra a magasba emelte a kezeit, szemét behunyta, és maga elé képzelt egy vízzel téli kutat. Újfent az Úrhoz fohászkodott, hogy segítsen neki, Isten pedig meghallgatta az imáját és a földből egyszeriben kiemelkedett egy gémeskút.

Az emberek csak álltak döbbenten, nem hittek a szemüknek néztek kikerekedett szemekkel, hol az angyalra, hol pedig egymásra. Végül Noalon úgy döntött, később folytatja a mondanivalóját, előbb hagyja, hogy az emberek tele tömjék a hasukat.
Most pedig egyetek és igyatok kedvetekre! – Kiáltotta, majd oldalra lépett, hogy teret adjon az éhes és szomjas embereknek akik először ódzkodva bár de megindultak a hihetetlen módon eléjük táruló gyümölcsösbe. Mindenki evett, ivott, szinte tömték magukba a friss gyümölcsöt, teli szájjal mosolyogtak és örvendeztek, kivéve egy embert.
Noalon meglepődve látta, hogy egy fiatal lány az egyik alma fa alatt üldögélt. Hosszú, koszos szőke haját egy darab ronggyal fogta össze, pántos szakadt ruhája tiszta por és kosz volt, csak úgy mint a többieknek. Lábait török ülésbe húzva egy almát tartott a kezében. Nem harapott bele, nem falta, mint a többiek csak méregette, nézegette hatalmas barna szemeivel. Noalon nem értette, miért nem eszik ő is úgy, mint a többiek, ezért hosszas tanakodás után odalépett a lányhoz.

Hát te miért nem eszel? – Kérdezte Noalon a lánytól, melyre ő felkapta a fejét és barna szemeit Noalon jég kék íriszére emelte.
Tudod, olvastam egy könyvet fiatalabb koromban – kezdte a lány rövid csend után, Noalon pedig rögtön felismerte a hangot. Ez a lány szólt az előbb a tömegből. Ő volt, akit nem talált a szemeivel – a címe A Szent Biblia volt. Még a nagymamámtól kaptam, ő pedig még a háború előtt az övétől. Olvastam benne Ádám és Éva történet. Azon tanakodom, mi van, ha ez az egész csak ámítás. Egy trükk. – Mondta a lány őszintén, Noalon pedig ámult azon, hogy a lány egyáltalán tud a biblia létezéséről, hisz akkorra már szinte minden kihalt a földön, az emberek a túlélésért küzdöttek, nem tanultak már írni sem olvasni. Minden tudás és tudomány a feledésbe merült. Noalon elmosolyodott majd kedvesen válaszolt.
Nem kell aggódnod, én segíteni jöttem, nem ártani. Isten szeretne benneteket megmenteni, hisz amennyi bűn volt régen itt, annyi jóság is. Isten szeret benneteket és azt szeretné ha élnétek. Ez az egész, – mutatott Noalon körbe miközben folytatta – azért kell, hogy túléljétek a holnapot, megerősödjetek, hogy aztán újult erővel együtt felépíthessünk egy új világot, ahol többé nem lesz háború, nem lesz gyilkolás, csak szeretet és béke, szóval kérlek, edd meg azt az almát, hogy te is velem tarthass és együtt teremthessünk meg egy új világot.
A lányon látszott, hogy elgondolkodik Noalon szavain majd mikor meggyőzte magát arról, hogy az angyal igazat állíthat, megette az érett, piros almát, Noalon pedig örömmel figyelte, hogy a gyönyörű lány jóízűen falatozik. Csodálta a lány szépségét, még az is megfordult a fejében, hogy talán egy angyal ül előtte, legalábbis a szépségét egy angyal is megirigyelhetné még ilyen koszosan is, de végül elvetette a gondolatot. Noalon kíváncsi volt arra, mi rejlik még a a lányban, mit tud, mit gondol és egyáltalán mi a neve. Furcsállta az érzéseit a lány ránt, ilyen érdeklődést még angyal felé sem érzett sosem, nem, hogy egy halandó lány felé, de úgy vélte, hogy mindez kizárólag azért lehet, mert érdekesnek találta az emberek természetét. Eddigi hosszú élete során sosem találkozott emberrel és az igazat megvallva a mennyeket sem hagyta el sosem, Mind ezidáig csak Mennyországban segédkezett.
Noalon megvárta míg a lány befejezi az étkezést, csak ezután zavarta meg újra.
Bevallom, nagyon érdekel a világotok. Lennél olyan kedves és körbe vezetnél? – Fűzte rá jellemző kedvességgel a kérését a gyönyörű emberlányhoz.
Nincs mit megmutatnom – közölte a lány szűkszavúan, Noalonnak talán még egy kicsit modortalanul is, de nem hibáztatta őt emiatt. Tudta, hogy az emberek manapság már nem tanulnak illemet.
A neved elárulod? – Folytatta Noalon, mintha észre sem vette volna, az előbbi komorságot. A lány egy darabig hallgatott, majd végül csak kibökte a nevét.
Enid – árulta el.
Nagyon örülök Enid. – Mondta Noalon és ahelyett, hogy hagyta volna a lányt, inkább leült mellé az almafa tövébe.
Enid érdeklődve figyelte Noalon mozdulatait. Furcsállta, hogy még mindig vele foglalkozik, miközben szándékosan volt vele gonosz. Őszintén szólva Enid dühös volt, nem kifejezetten Noalonra, inkább Istenre. Haragudott, hogy Isten hagyta őket szenvedni, éhezni és fázni mind ezidáig, most pedig, mikor már épp hogy vége lett volna mindennek, mégis közbe avatkozott. Enid nem tudta eldönteni, hogy mi lenne számukra a jobb: ennyi szenvedés és nélkülözés után meghalni, vagy tovább küzdeni. Mikor megkérdezte tőle Noalon, hogy miért nem eszik, ezen tanakodott. Szeretett volna a saját sorsáról dönteni, de végül füllentett és felhozta Ádám és Éva történetét, melyet először nagymamájától hallott még csöpp korában, majd mikor elég idős lett és a mama megtanította őt olvasni, maga is tucatszor elolvasta.
Haragosnak tűnsz – jegyezte meg Noalon, miközben Enid arcát fürkészte. Figyelte a lányt, próbált belé látni, de hiába, nem tudta mit érezhet, mit gondolhat bármennyire is szerette volna tudni azt.
Valójában az vagyok – közölte szemöldök ráncolva Enid, miközben szikrázó szemeit is Noalonra emelte. Az angyal meglepődött a válaszon, vissza is szeretett volna kérdezni, de Enid nem hagyta, szinte rögvest meg is magyarázta, hogy mi a haragjának az oka. – Tudod Noalon, nagyon hosszú ideje rossz a sorsunk. A földön csak mi maradtunk, épp, hogy megvagyunk százan és ha nem jössz, pár napon elül mind meghaltunk volna. A nagymamám azért halt éhen, hogy én még egy kicsit élhessek. Tudod mekkora teher ezzel együtt élni? Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy ha egy kicsit hamarabb érkezel, talán még Ő is élhetne, de itt most nem csak rólam van szó. Az a kisfiú ott – mutatott a kút mellett pancsoló öt éves forma kisfiúra – épp tegnap veszítette el az édesapját. Csak Ő volt neki, mindenki más vagy éhen halt vagy betegség vitte el. És az a lány a körte fa alatt – nézett egy sötét hajú kislányra majd folytatta – ha csak két nappal hamarabb jössz, a kishúga még élne.
Ne hidd, hogy hálátlan vagyok, csak nem értem, hogy miért pont most esett meg a szíve rajtunk az Istenednek. Eddig hol volt mikor napról napra emberek hullottak? Mikor télen negyedére csökkent a létszámunk, mert halálra fagytak az emberek? – Kérdezte a lány, miközben fájdalma az arcára is kiült, szemeiből hullottak a könnyek a közel és régmúlt felemlegetése miatt. Noalon csak hallgatott, fejét lebiggyesztve, hisz ő maga sem tudta, Isten miért nem tett eddig semmit, miért várt szinte az utolsó pillanatig azzal. hogy elküldje őt.
Sajnálom Enid, de nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy terve volt veletek. Tudom, hogy szörnyű dolgokat éltetek át, de kérlek hagyd, hogy segítsek neked – botlott meg a nyelve – segítsek nektek.   Javított zavartan, majd folytatta.   Nem kell tovább így élnetek. Ha végzünk, otthonotok lesz, biztos hátteretek, élelem és tűzifa télire. – Kérlelte Noalon újra, hátha meg tudja győzni a megtört lányt. Szavai hallatán a szíve majd meg szakadt, legszívesebben erejével enyhített volna a fájdalmán, de azt csak a legvégső esetben használhatta, ezért csak szimplán rátette nagy tenyerét Enid kis kezére, hogy együttérzését valahogy kimutassa, azonban mikor Enid bőre Noalonéval találkozott, az angyal olyat érzett, mint még soha. Testét izgalom járta át, gyomrában furcsa, görcsös érzés szorult. Tenyerét szinte égette Enid bőre de Noalon számára ez cseppet sem volt kellemetlen. Legszívesebben erősen rászorított volna Enid apró kezére és nem eresztette volna, de nem tette, csak mozdulatlanul tartotta a kezét a lányén.
Enid meglepetten rákapta Noalonra a tekintetét, szemeiből tükröződött a meglepettség, az angyal pedig rögtön tudta, Enid is érzi azt, amit Ő.


6 megjegyzés:

  1. Köszönöm,érdekesnek ígérkezik várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szèpen, igyekszem majd vele:)

      Törlés
  2. Eddig nagyon tetszik...:-D Várom hová vezet az útjuk ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remèlem, hogy a folytatás is tetszeni fog:)

      Törlés
  3. Ígéretes,várom a folytatást! Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!