Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. január 11., szerda

Földre szállt angyal - Novella - II. Rész

Noalon zavartan kapta el a tekintetét Enidéről, mikor egy kicsi fiúcska csoszogott oda hozzájuk. Apró kezeit összefűzve két nagy fürt szőlőt cipelt oda, az egyiket Enidnek, a másikat pedig Noalonnak adta. Enid mosolyogva köszönte meg a fiúcskának a figyelmességet és Noalon sem tett másképp bár tudta, hogy nincs szüksége földi ételre, mégis elfogadta azt, nem szeretett volna udvariatlan lenni.

Enid a távolba pillantott, miközben egy – egy szőlőszemet vett a szájába, Noalon pedig a lányt nézte, ahogy koszos szőke fürtjei kiszabadulnak összefogott hajából és táncot járnak vékony arca körül.
Noalon nem tudta hová tenni a vonzalmat mely Enid iránt lobbant benne, hisz úgy tudta, az angyalok nem érezhetnek szeretetet az emberek iránt, ő mégis úgy érezte, hogy életében talán először szeretni tudna, méghozzá pont egy embert. Különlegesnek érezte, kíváncsi volt mit rejtenek a gondolatai, mi újdonságot tud még mutatni neki, amit egyébként nem gondolt volna egy emberről sem.
Mielőtt a földre küldte volna az Úr, hosszú ideig tanulmányozta az embereket a mennyben lévő feljegyzésekből és megkérdezett pár nála sokkal idősebb Angyalt is, hogy mit tudnak az emberekről, de általában negatív véleményt kapott. Sokan azt mondták, hogy primitív lények, önzőek és csak egymás kárát akarják. Noalon ezért nagy kíváncsisággal indult a földre, úgy vélte, ha igazak a hírek, akkor felesleges is megmenteni az emberi fajt, egy apró pillanatig még az Úr döntését is megkérdőjelezte magában, de aztán rögtön rájött, hogy Istennek bizonyára tervei vannak az emberekkel ezért nem hagyja őket kipusztulni.
Végül Noalon úgy döntött, körül járja az embereket, beszél velük, felméri pontosan azt, hogy milyenek is ők, ha már Enid elutasította a körbe vezetést, így Noalon felállt, hogy útnak induljon, ám meglepetésére a lány is utána indult. Csendben baktatott mellette, nem beszélt mindaddig, míg egy idősebb hölgy mellé nem értek. A nő a kút mellett ült és egy régi, törött fülű porcelán bögrébe öntötte a vizet a kút vödréből, majd nagyot kortyolt belőle, arcán pedig látszott a megkönnyebbülés, ahogy a hűsítő folyadék lecsúszott száraz torkán.
Ő itt Rosemary, a közösségünk egyik legidősebb tagja. – Szólalt meg Enid, mikor megálltak az idős nő mellett. A hölgy felkapta a fejét és boldog mosollyal, eltartatva nézet Noalonra, szeméből sütött a hála és a tisztelet.
Noalon oda lépett a hölgyhöz, remegő kezét a sajátja közé fogta, majd apró markába tette, az előbb kapott szőlőfürtöt, majd üdvözölte a nőt.
Nagyon örülök, hogy megismerhetem hölgyem. – Mosolygott rá kedvesen Noalon, a hölgynek pedig a boldogságból felrévedve megindult a nyelve. Hálálkodott, köszönetek hadával ostromolta az Angyalt, és azt is elmondta, hogy minden este ezért a pillanatért imaátkozott, miközben elmorzsolt pár könnyet is.
Noalont meghatották az idős hölgy szavai, és egyre jobban tudatosult benne, hogy őt bizony félreinformálták a mennyben az emberekről.
Az angyal és a lány egész délután az emberek közt járt, Enid mindenkit bemutatott neki, majd mikor végeztek, a lány megmutatta, hogy hol is töltik az éjszakákat.
Noalon először csak rengeteg romos épületet látott, úgy gondolta, a háború előtt valamiféle külvárosi lakópark lehetett. A tetők és az ablakok hiányoztak, szinte csak a falak álltak, de volt olyan ház is, ahol már az is kidőlt, de ahogy beljebb és beljebb mentek a romos házak között, elé tárult pár tetővel ellátott ház is. Nem lehetett több harminc lakásnál, de ezek legalább valamivel jobb állapotban voltak. A tetők nagyjából épek voltak, az ablakok is fellelhetőek voltak, ha nem, azokat gondosan bedeszkázták.
Az eddig csendes Enid, most hosszú mesébe kezdett, Noalon pedig hallgatta néhol összeszorult szívvel, olykor pedig kellemes csalódással.
A nagymamám azt mesélte, hogy ez a hely régen több száz család otthona volt. Minden ház előtt gyönyörű, gondozott pázsit volt, a szomszédok szerették egymást, sokszor össze is gyűltek, a kertben sütögettek és beszélgettek. Használt is erre egy kifejezést – gondolkozott el a lány a megfelelő szót keresve, majd rövid gondolkodás után felkiáltott – kerti party. Kerti Party-t tartottak. – mosolygott az Angyalra, majd folytatta. – A gyerekek ilyenkor együtt játszottak és mindenki jól érezte magát. Az emberek boldogok és gondtalanok voltak. Aztán jött a háború. Ember – embert ölt, lázadások követték egymást és mire a vezetők észbe kaptak, addigra már késő volt. Azt is mesélte a nagymamám, hogy régen négy évszak volt. A tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Mára csak a forró nyár és a jég hideg tél maradt. – Szomorodott el a lány. – A háború után megközelítőleg kétmilliárd ember maradt csupán a földön, de az idő múlásával a termő földek szikes talajjá változtak, a tavak kiszáradtak az élelem elfogyott. Nem maradt más csak romok, betegség és éhínség. Rengetegen meghatlak, és mára csak mi maradtunk – fejezte be a történetet Enid, Noalont pedig elborzasztotta a gondolat, hogy annyian az életüket vesztették. Enid elszomorodott, ezért Noalon inkább témát váltva arról érdeklődött, hogy Enid melyik házban lakik, a lány pedig rámutatott egy alacsony kis házikóra. Enid kedvesen beinvitálta az Angyalt mikor a házhoz értek és büszkén mutogatta meg a helységeket. Noalon egy ici – pici nappali fogadta, bútor nem volt benne, csupán egy kandalló a falba építve, a párkányán pedig néhány régi porcelán baba. A szemük kopott, az arcuk koszos volt, de Noalon úgy érzete, közelebbről is látnia kell, így közelebb lépett hozzá és tanulmányozni kezdte őket, Enid pedig türelmesen várt.
Helyesek ezek a babák – dicsérte meg végül őket az Angyal, Enid pedig elmosolyodott a hallottakon, majd elmesélte, hogy a nagymamája előszeretettel gyűjtögette össze a fennmaradt tárgyakat.
Van még pár dolog, meg szeretnéd nézni? – Tette fel a kérdését a lány büszkén, melyre Noalon ha akart volna sem tudott volna nemet mondani, így követte Enidet az egyik szobába, ahol egy régi gránit asztal telis – tele volt különböző tárgyakkal. Porcelán ékszeres doboz, még több baba, néhány váza és csetres sorakozott, a sarokban pedig egy régi matrac a földön, a matrac sarkán pedig ott volt egy réges-régi kopott, itt – ott szakadt biblia.
Ez a te szobád? – Kérdezte Noalon, ahogy körül nézett. Enid lehajtotta a fejét úgy válaszolt.
Igen, már csak az enyém – felelte. Nolon látta, hogy Enid elszomorodik, és emiatt az ő szíve is összeszorult.
Nagyon szép gyűjteményed van – próbálta ezzel felvidítani a lányt, és látszólag sikerült is, hisz Enid arcán egy halvány mosoly jelent meg, és hálásan pillantott fel az Angyalra.

***

Ahogy teltek múltak a napok, Enid egyre jókedvűbbé vált, mindenben segített Noalonnak, a közösség pedig teljes mértékben segítőkész volt.
A környezetük is egyre szebb lett, Noalon magvakat adott és eszközöket, hogy búzát, kukoricát és zöldségeket termelhessenek, fákat növesztett, hogy ha beköszönt a tél, majd legyen mivel fűteniük, helyükre pedig facsemetéket, hogy megalapozza a jövőt. Megtanította az embereket kerámia edényeket készíteni, hogy legyen miben elkészíteni az ételeket és minden segítséget megadott, hogy az emberi faj fennmaradhasson, az emberek pedig itták Noalon minden szavát, nem mondtak ellent, csak tették a dolgukat. Az idő múlásával Noalonban nem szűnt meg a vonzalom Enid iránt sőt, ha ez lehetséges, egyre csak nőtt benne a vágy a lány iránt, aki addigra a közösség vezetőjévé avanzsált. Az emberek szerették őt, mindenben kikérték a véleményét és hallgattak rá, hisz a lány már sokszor bebizonyította, hogy éles eszű és logikus gondolkodású. Noalonnak úgy tűnt, Enid is viszonozza az érzéseit, ám egyikük sem lépett, viszonyuk olyan volt, mintha barátok lennének, de érezhető volt közöttük a nagy összhang és az a bizonyos szikra, de Noalon tudta: hamarosan vissza kell térjen a mennybe, és abban sem volt biztos, hogy megengedett-e egyáltalán egy ember és egy Angyal kapcsolata, ezért csak csendben szerette a lányt, olykor eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha megölelhetné és megcsókolhatná a lányt, titkon figyelte őt, csodálta a kitartását a vezetői képességeit és a kisugárzását.
Enid sem tett másképp, számára is nagyon szimpatikussá vált az Angyal, jobban megkedvelte őt, mint ahogy azt szabadott volna, de nem merte ezt bevallani neki, mert félt, hogy Noalon elutasítaná őt, esetleg még ki is nevetné a képtelenséget, hogy vele legyen, ezért Enid is csak csendben csodálta a férfit és bízott benne, hogy még sokáig élvezheti a társaságát, azonban ez nem következhetett be, mert amint Noalon mindenre megtanította és mindenben kisegítette az embereket, eljött a pillanat: vissza kellett térjen a mennybe.
Nehéz szívvel állt Enid elé a távozása hírével, fájt számára minden szó, és látta, hogy a lány sem érez másképpen ezzel kapcsolatban.
Sajnos mennem kell. Mindent megtettem, ami szükséges volt ahhoz, hogy ezentúl jólétben éljetek tovább – mondta szomorúan Noalon miközben közelebb lépett Enidhez, aki épp az alatt az almafa alatt álldogát, ami alatt először beszélgetésbe elegyedtek. Enid rémülten kapta az Angyalra a tekintetét, majd mikor feldolgozta a hallottakat, szomorúan horgasztotta le fejét és nagyot sóhajtott, majd nagyot nyelt és szomorú, szinte könnyes szemekkel nézett fel a férfira.
Biztos, hogy máris menned kell? – Próbálkozott a lány maradásra bírni a férfit.
Sajnos igen. Isten azt kérte, hogy amint úgy látom boldogultok, térjek haza – felelte.
Értem. – sóhajtott újra a lány, majd folytatta. – Noalon, én nem tudom eléggé megköszönni azt, amit értünk tettél. – kezdte a lány, de Noalon belé fojtotta a szót azzal, hogy még közelebb lépett hozzá. Már szinte csak karnyújtásnyira voltak egymástól az almafa árnyékában. Noalon késztetést érzett arra, hogy végre megcsókolja a lányt, csak egyszer, hogy megízlelhesse piros ajkait búcsúzóul. Csak álltak egymással szemben, szinte levegőt sem vettek, csak egymás tekintetét fürkészték és tudták, hogy a másik is ugyan arra gondol. Egy csókra, mely az első és egyben az utolsó is. Egy búcsú ajándékra a másik számára, egy pecsétre, mely pontot tesz az elmúlt napok együtt töltött pillanataira, egy lezárásra. Szükségük volt rá, hogy tiszta lappal hagyják el egymást.
Végül Enid tört meg, egy arasszal közelebb lépett Noalonhoz, pipiskedve hajolt közelebb ajkaihoz, Noalon pedig automatikusan meggörnyedt, hogy Enid elérje öt, majd végre ajkuk egymáséra fonódott.
Noalon furcsa, szokatlan érzést érzett, ahogy Enid ajka hozzáért az övéhez, de gyorsan megszokta, és csak csókolta hosszú perceken át, nagy karjaival átölelte a lány vékony derekát és közel húzta magához, hogy még utoljára a lehető legközelebb érezhesse őt. Szívében ott zakatolt az öröm, hogy végre megkapta azt, amire eddig vágyott de egyben a fájdalom is, hogy ez az utolsó, hogy ilyen közel lehet hozzá a lány. Mikor csókjuk megszakadt, homlokukat egymásnak döntve behunyt szemmel próbálták légzésüket szabályozni.
Noalon még egy utolsó apró csókot nyomott Enid ajkaira, hüvelykjével letörölte a lány elszabadult könnyeit, majd visszatért a menybe.

***

Az Úr látta a két szerelmes vívódását, érezte a szerelmet, melyet egymás iránt éreznek, látta Noalon szenvedését a mennyben és Enid gyötrelmeit a földön, ezért úgy döntött, lehetőséget ad a két szerelmesnek arra, hogy együtt legyenek. Felajánlott Noalonnak egy életet a földön, egy lehetőséget, hogy emberbőrbe bújva leélhessen egy teljes életet Enid mellett, az angyal pedig elfogadta a lehetőséget és Eniddel tovább élt a földön egy egész emberöltőt, majd mikor gyönyörű földi életüknek vége szakadt, tovább folytatták azt: a mennyben.



*VÉGE*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!