Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. február 14., kedd

Láthatatlan Angyal közönség díj, végeredmény!

Kedves olvasóim és Barátaim! 

Hetek óta folyt a Láthatatlan Angyal közönség díjának a szavazása, mint azt sokan láthattátok Facebookon. Nagyon sok üzenetet és kommentet kaptam, melyben jeleztétek felém, hogy szavaztatok és drukkoltok nekem, ennek pedig meg is lett az eredménye! 
Bizony megnyeretem ezt a díjat, és ezt csakis nektek köszönhetem. Még mindig hihetetlen számomra az az összefogás, amit produkáltatok az elmúlt pár hétben. Végig figyelemmel követtem a szavazatokat és napról napra lépkedtem fel, mígnem végül 468 szavazattal az élre kerültem.
El nem tudom mondani nektek, mit éreztem pontosan abban a percben, mikor kikerült a végeredmény, és bizony az én kis nevem állt ott. A hála és a szeretet nem is megfelelő szavak arra, hogy kifejezzem az érzéseimet mind a 468 ember felé, akik egy-egy vokssal tiszteltek meg. 
Ezúton is szeretném újra megköszönni a szavazóknak és az én egyetlen Lexámnak, hogy támogattak és segítettek a verseny alatt. 

Jobb, ha befejezem ezt a posztot, mert azt hiszem az elkövetkezendő legalább öt oldalon keresztül csak köszöngetném és önmagamat ismételgetném folyamatosan. 

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, próbálom kiérdemelni a bizalmatokat és folytatni a munkát, hisz én ezzel tudom neketek igazán megköszönni. Remélem hamarosan újra találkozunk a következő írásom által. Miden jót kívánok nektek! 

Ölel mindenkit: 
Sky Jensen

Utóiratként, itt találjátok a díjkiosztó posztot!  - katt érte -  

2 megjegyzés:

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!