Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. február 22., szerda

Találkozások - Bill Kaulitz Fanfiction Novella - VI. Rész

Bill megnyugtató ölelése megtette a hatását. Ütemes szívverését hallgatva elbóbiskoltam a karjaiban, és később arra ébredtem, hogy a nyakam fáj, a kezem zsibbad és a hátam is teljesen elgémberedett. Nyöszörögve tornáztam magam ülő helyzetbe és Bill szeretetteljes mosolyával találtam szembe magam, miközben jobbra-balra tornáztattam a nyakamat, hogy némileg megszűnjön a fájdalom.



Miért nem ébresztettél fel?
Mert olyan nyugodtan aludtál. – Felelte, én pedig rápillantottam az órára és elborzadtam. Több mint két órát aludtam ebben a pozícióban, nem csoda, hogy ennyire fáj mindenem.
De ennyi ideig? – Néztem rá kérdően. – Nem unatkoztál? – Érdeklődtem, melyre ha lehet, még szebb mosolyra húzódtak ajkai.
Nem, néztelek – felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy bámul miközben alszom. Furcsán néztem rá, s bár tudtam, hogy nem igaz, elvicceltem a dolgot.
Ugye, azért az elmúlt hét évben nem bomlott meg az elméd és nem lettél pszichopata vagy sorozat gyilkos? – Kérdeztem nevetve, miközben a konyhába mentem, hogy reggeli után nézzek.


Azt nem tudhatod, csak ha a barátnőm leszel újra, és megbizonyosodsz róla – Mosolygott.
Ezt vegyem ajánlatnak?
Mindenképp – felelte, miközben a választ várva, érdeklődve nézett rám.
Csábító ajánlat, de még ne rohanjunk ennyire előre. – Feleltem, majd folytattam, mikor láttam a csalódást az arcán a válaszom hallatán. – Ezt ne vedd elutasításnak, csak az elmúlt napokban sok minden történt s bár tudom ki voltál hét éve, nem tudom, ma ki vagy, ahogy te sem ismersz igazán egem. Ismerjük meg egymást, randizzunk, mint mindenki más. Ne ugorjunk fejest az ismeretlenbe – fejezetem be, Bill pedig a szavaim hallatán erősebben fújta ki a levegőt, majd megadóan bólogatott.
Igazad van – válaszolt végül.
Gyorsan készítettem egy omlettet, desszertnek pedig gyümölcsöt amit el is fogyasztottunk. Nem igazán beszélgettünk közben, de a csend nem volt kínos, inkább jóleső. A tudat, hogy mellettem van, megmelengette a lelkemet és folyton felsejlett bennem az a tipikus érzés, szinte már hála, hogy velem van. Minden vele töltött percnek örültem, de sajnos az örömöm nem tartott sokáig, mert Bill elmondta, hogy másnap hajnalban vissza kell utazzon Los Angelesbe, de megnyugtatott, hogy amint tud, meglátogat és bepótoljuk a randit.
A lehető legtöbb időt töltöttük együtt aznap, de eljött az este, Billnek pedig mennie kellett csomagolni. Nehezen engedtem el, legszívesebben vele mentem volna, egy pillanatra még meg is fordult a fejemben az utazás lehetősége, de hamar elvetettem az ötletet, hisz megbeszéltük, hogy nem fogjuk elkapkodni a dolgot, azonban ez a döntés pont az ellentéte lenne a megbeszélteknek.
Hosszúra nyúló csókkal és öleléssel búcsúztunk el egymástól, s mikor elhagyta a berlini, apró kis lakásom, hirtelen hatalmas hiányérzet fogott el. Jól éreztem vele magam és már csak a gondolat is kedves volt a szívemnek, hogy egy lakásban tartózkodunk, egy ágyban alszunk.
Nehezen teltek a napjaim nélküle s bár telefonon és Skypeon tartottuk a kapcsolatot, az nem volt az igazi. Csak szenvedtem a munkahelyemen, alig vártam az estéket, mikor láthattam őt az interneten keresztül. Olyankor hajnalig beszéltünk, le sem akartuk tenni.
Már három hét telt el azóta, hogy Bill Berlinben járt és végtelenül hiányzott, hogy megölelhessem őt, az éjszakába nyúló beszélgetéseinktől pedig teljesen kimerültem. Bill arca is napról napra fáradtabb volt, hisz ők is dolgoztak az új albumon, ha pedig nem a stúdióban volt, akkor interjúkra járt. A helyzet az, hogy LA-ben újra felépítették a karrierjüket, elmondása szerint egyre több a rajongójuk is ott, ami megrémisztett. Féltem, hogy újra bekövetkezik az, ami hét évvel ezelőtt, hisz a jelenlegi kapcsolatunk kísértetiesen hasonlított a régire. Ugyan így, távkapcsolatban éltünk, ha a mostanit nevezhetem annak, hisz bár randink szó szoros értelemben nem volt, de én már megelégszem az online találkozással is, jobb híján kénytelen vagyok. A napokban egyre többet gondolok arra, hogy szabadságot veszek ki, és elrepülök hozzá LA-be, de nem igazán tudtam, hogyan hozzam ezt fel neki, hisz nem hívott el. Végül arra jutottam, hogy meglepetést okozok, és már csak a reptérről szólok neki. Kicsit fenntartásokkal indultam el, de úgy voltam vele, hogy ha rosszul jövök ki a dologból, bármikor haza repülhetek. Lefoglaltam egy Last minute jegyet az egyik hajnali gépre, illetve egy kisebb szállodában is lefoglaltam egy szobát. Nem szólta neki, ugyan úgy beszéltünk aznap is, de hajnali háromkor fáradtságra hivatkozva elköszönte tőle, majd elindultam a reptérre. A beszélgetéseink alatt kiderült, hogy most lesz pár nap pihenője, ezért is időzítettem így az utazást.
Izgultam, hisz nem tudtam mit szól majd, örülni fog- e, vagy megharagszik, hogy nem szóltam az érkezésemről. Miután hat óra repülés után megérkeztem LA-be, taxit fogtam és röpke húsz perc alatt meg is érkeztem a hotelba. Fáradt voltam, de annál jobban izgultam, ezért egy frissítő tusolás után úgy döntöttem, ideje színt vallani, ezért felhívtam Billt.
Hallo – szólt bele a telefonba álmosan. Nyilván felébresztettem.
Szia, Lexi vagyok.
Ó, szia. Ne haragudj, nem néztem a kijelzőre. Baj van? – Ijedt meg rögtön.
Nem, dehogyis, csak el akartam mondani valamit – feleltem félve.
Na mesélj! – Nevetett bele a telefonba.
Rendben, szóval, ha kinézek az ablakon, egy kedves, családias környéket látok... – kezdtem.
Bármit vettél be, én is kérek belőle – nevetett.
Várj, folytatom, kacagtam én is – szóval, a legközelebbi park hozzám a Culver West. Na, tudod már, hogy hol vagyok? – kérdeztem sejtelmesen.
Hogy micsoda? – Kiáltott fel, miközben hallottam a háttérből, hogy megnyikordul az ágy rugója, feltételeztem, hogy rögtön fel is ült. – Te LA-ben vagy? – Csengett izgatottan a hangja.
Meglepetés! – Mondtam félve, hisz még mindig nem tudtam biztosra, hogy örül-e neki.
Hol vagy? Azonnal ott vagyok!
Nem baj, hogy nem szóltam, hogy jövök? – Kérdeztem félve.
Istenem, dehogy baj, alig várom, hogy lássalak – válaszolta, én pedig megnyugodtam, hogy nem rontottam el ezzel mindent. Még lediktáltam a címet, majd izgatottan vártam, hogy megérkezzen. Idő közben leszóltam a portára, hogy vendégem érezik és engedjék fel, majd fel alá sétálgatva szinte a körmömet tövig rágcsálva vártam, hogy végre megérkezzen.
Nagyjából egy óra várakozás után kopogás hallatszott, én pedig rohantam, hogy ajtót nyissak, majd azonnal Bill karjaiba vetettem magam és csak öleltem. Valószínűleg teljesen bolondnak néztek a folyosón elhaladó emberek, ahogy ott álltunk hosszú percekig.
Gyere, menjünk be – tolt el magától egy pillanatra, majd miután leültünk az ágyra, újra agához húzott. – Soha többe nem akarlak elengedni – suttogta a fülembe.
Én se téged – feleltem, és komolyan is gondoltam. Úgy éreztem, képes lennék mindent feladni, csak hogy vele lehessek. Akár a világ végére is mennék ha tudom, hogy ott vele lehetek. Nem akartam mást, csak minden lehetséges pillanatban vele lenni és nem érdekelt más ezen kívül.
Tudom, hogy csak most jöttél, de nem akarom, hogy itt hagyj – duruzsolta tovább a fülembe, szavai pedig megmelengették a szívem. Jól esett, hogy ugyan azt érzi ő is, mint én.
Legszívesebben haza se mennék majd – feleltem őszintén, melyre pár másodperc múlva eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.
Akkor ne menj. Maradj itt, költözz hozzám, vagy ha akarod, keresek neked egy albérletet, csak maradj itt. Nem bírom ki nélküled. – Kérlelt komoly tekintettel, én pedig elgondolkoztam azon, hogy miért is ne maradnék, hisz nem köt már semmi Berlinhez, csak a munkám, azt pedig itt is találok.


Rendben – felelte nemes egyszerűséggel, melyre Bill szemei kikerekedtek és hatalmas mosolyra húzódtak ajkai.
Komolyan? – Kérdezett vissza.
Igen, komolyan! – Válaszoltam, de szinte be sem tudtam fejezni a mondatot, ajkai rögtön az enyémekre tapadtak és hosszú, forró csókba forrtunk össze.
Egy pillanatra sem engedte, hogy eltávolodjak tőle, majd az idő múlásával a csókunk elmélyült, később már az ágyon feküdtünk. Eszem ágában sem volt megszakítani a pillanatot, pont úgy akartam őt, ahogy ő engem. Csókja édesek és gyengédek voltak, miden mozdulatából sugárzott a tisztelet és a szeretet. Újra átéltem a lopott pillanatokat, melyeket együtt töltöttük oly sok évvel ezelőtt, a becéző kedves szavakat, melyeket elalvás előtt sugdosott a fülembe. Összebújva szenderegtem álomba tudva, hogy mostantól minden megváltozik. Mellettem lesz minden nap, együtt kelünk és fekszünk majd, más pedig nem számít.


Pár romantikus nap elteltével Billnek újra dolgozni kellett mennie, nekem pedig még haza kellett utaznom Berlinbe, hogy aláírjam a felmondásom. Még aznap felhívtam Dr Steinrt, aki bár nehézkesen de elfogadta a döntésemet, és mivel ajánlottam magam helyett néhány lehetséges titkárnőt, így végül nem okoztam neki problémát. Miután a berlini lakásomból minden holmimat egy költöztető cégre bíztam, még egy dolog maradt hátra, még pedig Alarick. Első sorban, szerettem volna vele találkozni, hisz a szakításunk óta nem beszéltünk, illetve volt nálam néhány holmija, amit vissza szerettem volna neki adni. Úgy döntöttem nem hívom fel, inkább elmentem a lakására.
Féltem egy kicsit, reméltem, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat és bíztam benne, hogy békességben tudunk majd elválni. Rick meglepődött, hogy az ajtajában ácsorgok, de végül kedvesen beinvitált.
Vissza hoztam néhány holmidat – adtam át a közepes papír dobozt, amit eddig a kezemben tartogattam.
Köszi – felelte, kissé feszülten.
Beszélhetnénk néhány szót? – kérdeztem, még mindig az előtéren állva.
Persze, – tette le közben a dobozt a fal mentén – gyere be. Invitált a kanapéra, melyen helyet is foglaltam. Rövid csönd után érdeklődve várta a mondandómat, végül egy mély levegő után bele is kezdtem.
Szeretném neked elmondani, hogy nagyon fontos vagy nekem és nem akartalak megbántani, de lépnem kellett. Gondolom te is észre vetted, hogy nem volt minden rendben velünk és ezt most függetlenül a költözéstől és a család alapítástól mondom. Nem jöttünk már ki úgy, te nem így érzed? – Kérdeztem, ő pedig egy rövid hallgatás után válaszolt.
De, igazad van.- Felelte. Sajnálom, hogy nem jött össze, de nyilván ennek így kellett lennie. Legalább boldog vagy vele? – Tette fel keserédesen a kérdést. Szeméből némi szomorúság sugárzott, de látszott rajta, őszintén, hátsó szendék és rossz indulat nélkül kérdezi mindezt. Nem válaszoltam, csak apró mosollyal az arcomon bólogattam.
Még beszéltünk pár szót, majd elköszöntünk egymástól. Éreztem, hogy a mi kapcsolatunk itt ért véget, hiába is szerettem volna azt, hogy újra barátok legyünk, túl sok idő telt el. Annyi boldogított, hogy legalább lezártuk és nem haraggal váltunk el egymástól.
Ricktől egyenesen a reptérre mentem. A régi életemet lezártam és azzal, hogy felültem az LA-be tartó gépre, megkezdtem egy újat hatalmas reményekkel, abban bízva, hogy az élet egy boldog befejezést tartogat a számunkra. Rájöttem, hogy hiába is szeretném lassítani a dolgokat, ez már nem lehetséges. A kapcsolatom Billel a mindent vagy semmit mottón alapszik, és ez így is van rendjén, hisz azt mondják az igaz szerelem vad, szenvedélyes, mindent elvesz, miközben oly sok mindent ad is. Ha minden jól megy, később ez a kezdeti hullám csillapszik majd, és megmarad egy örökké tartó szelíd szerelem, melyben egymást segítjük, támogatjuk és ki tudja, talán egyszer még családot is alapítunk majd, de ezt a sorsra bízom, reménykedve, hogy továbbra is olyan jó lesz hozzánk mind akkor, mikor újra egymás útjába sodort minket.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!