Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. április 10., hétfő

Válaszúton - 6. Rész - Blogregény

– Akkor, mi a terv? – kérdeztem Mattet, ahogy kiléptünk a kávézóból.
– Terv nincs, a feladat egyszerű. Érezd jól magad. – Felelte, én pedig értetlenül álltam a dolgok előtt.
– Jó, de mi a lényege egy kocsma túrának? – Érdeklődtem, miközben elindultunk gyalog az emberekkel tömött utcákon. Hiába múlt el már tíz óra is, a város itt sosem nyugszik. Pont ezt imádom annyira. Ha ahhoz van kedvem, bármikor elmehetek az éjszaka közepén is pizzázni, vagy akár hétköznap bulizni, nem kell megvárnom a hétvégét, hogy rendezvény legyen, de kocsma túráról így sem hallottam még soha.


– A lényege annyi, hogy elindulunk valamerre – ahogy most is tettük – és minden helyen iszunk valamit. Felváltva választjuk a piát, mindeközben jól érezzük magunkat, ha adott a lehetőség, szórakozunk. Ha meguntunk egy helyet, tovább megyünk a következő helyre. Az nyer, aki tovább bírja. – Részletezte.
– Akkor már most mondom, hogy veszíteni fogok. Egyáltalán nem bírom az alkoholt - közöltem.
– Akkor kijelenthetjük már most, hogy én nyeretem! – Vigyorgott diadalittasan.
– Azért nem adtam még fel. És mit kap a nyertes? – Érdeklődtem, miközben Matt után szedtem a lábam mert nagyon gyors iramot diktált.
– Egy jó estét. Mondtam, Nincs kifejezetten tét, nincsenek szabályok, csak hogy jól érezzük magunkat.
– És miért pont velem akarod jól érezni magad?
– Túl sokat kérdezel! – Vágta rá. – Gyere inkább, kezdjük el a játékot - mondta, majd elindult a pár lépésre lévő pub ajtaja felé. Az utcára kiszűrődött elektronikus zene alapján úgy véltem, többen lesznek majd bent, de ha a zene nem szólt volna, meg nem mondom, hogy az egy szórakozóhely. Kívülről egy régi, elhagyatott épületnek tűnt. Ahogy beléptünk az ajtón, lefelé pár lépcső vezetett, onnan pedig egy keskeny és rövid folyosón át vezetett az út a tánctérre, ahol táncoló fiatalok tömkelege rázta a csípőjét. A pult felé haladva Matt több embernek is köszönt én pedig csak a fejemet kapkodtam, hogy mennyi ember zsúfolódott be ebbe a viszonylag kis térbe. Ledöbbentett a látvány ahogy kisebb emelvényeken pár csinos alakú erősen sminkelt lány tekergett, körülöttük pedig az emberek szinte egy ritmusra, mégis sajátosan táncoltak.


– Na, ki kezdi a választást? – Kérdezte, mikor a pultoz értünk.
– Ez legális hely? – Tettem fel a fejemben motoszkáló kérdést, mert ránézésre a tömeg jóval meghaladta az államilag előírt létszámot, és jobban körülnézve, egyetlen kijáratot sem láttam azon kívül, amint bejöttünk, ami tűz esetén nem épp praktikus.
– Már miért ne volna? – Nézett rám felhúzott szemöldökkel.
– Mert elég kicsi és csak egy kijárat van és ha tűz lenne... – kezdtem el sorolni az aggályaimat, de belém fojtotta a szót.
– Oké, akkor én kezdem. – Két tequilát légyszíves – szólt oda a pultosnak, majd vissza fordult hozzám. – Nem gondolod, hogy néha túl sokat aggodalmaskodsz és gondolkozol?
– Ami azt illeti, lehet – feleltem, kissé feszülten körül nézve. Egyáltalán nem tetszett a hely, úgy éreztem a falak közelednek, egyetlen ablak sem volt sehol, a levegőben pedig érezni lehetett az áporodott cigaretta füst és alkohol keverékének jellegzetes szagát.
– Jó, látom nem annyira tetszik, de ez csak az első. Ezt megisszuk és megyünk is – mondta, miközben kezembe adta az egyik hosszúkás poharat, csurig töltve a sárgás színű csalóka folyadékkal, melyet elvettem tőle. – A közös esténkre – emelte koccintásra a poharát.
– A felejtésre – követtem mozdulatát majd az utolsó cseppig kiittam az italomat, mely végig égette a torkomat, gyomromban azonban jóleső melegséggel érkezett. Fancsali arccal vágtam le, fejjel lefelé a poharamat, ezzel is jelezve, hogy az már üres.
– Mehetünk tovább? – Kérdezte, ahogy egy öt dollárost letett a pultra fizetségképp, én pedig válaszul csak bólintottam és elindultam a kijárat felé. – Mit felejtenél el? – Kérdezte, mikor már újra az utcán voltunk és magunk mögött hagytuk a zajos, büdös szorongató szórakozóhelyet, ahol az előbb megfordultunk.
– Ez egy hosszú történet, a lényeg, hogy igazad van, túl sokat agyalok és ma szeretnék egy kicsit kikapcsolni és nem a gondjaimra koncentrálni. – Válaszoltam.
– Akkor jó embert választottál, felejtésben én vagyok a legjobb. – Mosolygott rám, és nem nem tudom, a tequila hatására, vagy csak egyszerűen most tűnt fel, hogy azon belül, hogy milyen jóképű, a nőfaló álca alatt egész jó fej is. Végül is, ki hív csak úgy el egy lányt bú-felejteni teljesen ismeretlenül?

Az esténk további részében az elsőhöz képest hangulatosabb helyekre tértünk be, ha csak azt vesszük, hogy mindegyik helyen volt ablak, az már előbbre lépés. Matt nem beszélt sokat magáról, ahogy én sem, mégis megtaláltuk a közös hangot. Sokat nevettünk, beszélgettünk, elmesélte, hogy egyelőre a zenélés számára egy hobbi, de gyerekkori álma, hogy egyszer sikeres is legyen, de ha mégsem, akkor megmarad az egész időtöltésnek. Nem erőlteti a dolgot, mert úgy érzi, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint az, hogy sikeresek legyünk.
Ha jobban belegondolok a mondandójába, igaza van. A lényeg, hogy meglegyen az anyagi hátterünk és boldogok legyük. Nem kell hajszolni a sikert.
– Most oda menjünk be! – Mutattam a szemközt lévő koktélbár felé. Kívülről megítélve fényévekkel színvonalasabb volt, mint az eddigiek. Matt szó nélkül követett, rajta abszolút nyoma sem volt az eddig benyakalt alkohol mennyiségének, én azonban már erősen éreztem a hatását. A fejem, mintha könnyebb lett volna, a gondolataim súly nélkül kavarogtak a fejemben. Igaz, semmit sem felejtettem el, de teher sem volt a számomra, a viselkedésem pedig bőven nem illett a koromhoz. Nevetgéltem, a nyelvem már kevésbé pörgött és igazán viccesnek találtam azt, hogy körülöttem az emberek milyen nagy poharakból fogyasztották az innivalójukat, amin valljuk be, normál keretek között nem volt nevetséges, engem viszont abban a pillanatban, bármi megnevettetett.
– Te hány évesnek érzed magad?- Kérdezte Matt, miközben egy asztalnál ültünk, én pedig pukkadoztam valamin, amit nem mondtam ki hangosan. Így visszagondolva, elég érdekes jelenség lehettem.
– Öt? – Válaszoltam továbbra is kuncogva.
És mennyi vagy igazából? – Vágta rá.
– Na de kérlek. Ilyet nem szokás egy hölgytől kérdezni! – Háborodtam fel színpadiasan, végül csak rávágtam a választ, miközben a pincérnő kihozott valami piros-sárga koktélt, amire ráböktem amikor megérkeztünk, Matt elé pedig egy zöld folyadékkal teli poharat tett le. – Egy húszassal több.
– Akkor én idősebb vagyok, tehát én parancsolok. Ez az utolsó kör. Szerintem elég lesz neked mára, kislány. – Közölte, ami nekem nem igazán tetszett.
– A-a – ráztam a fejem. – Nagyon is jól vagyok, szóval mehetünk még.
– Majd meglátjuk – Válaszolta szűkszavúan, de arcáról a szokásos mosolyt le sem lehetett vakarni.
– Mondd csak, te mindenkire így vigyorogsz, vagy csak engem tisztelsz meg a szexi mosolyoddal?
– De felvágták a nyelved hirtelen – nevetett ki, majd válaszolt – Nem mindenki kap belőle, érezd magad megtisztelve.
– Nem értelek... – fűztem hozzá, majd talán túlzott lendülettel ittam ki a poharam tartalmát. A rum marta a torkom, de már nem különösebben zavart, ahogy a jégkockák sem, Matt viszont felhúzott szemöldökkel figyelte az akciómat, majd újabb kérdéssel állt elő.
– Hol laksz? – Kérdezte.

– A Madison Avenue apartmanházban. Miért?

– Mert félek, ha öt perc múlva kérdezem majd meg, nem fogod tudni megmondani – felelte, már aggodalmasabban.

– Jaj miért ne tudnám, egyedül is haza találok – pattantam fel, de nem kellett volna. A föld rögtön hívott magához, és épp, hogy megkapaszkodtam az asztallapba. Matt utánam kapott, így nem estem el, majd visszaültetett maga mellé

– Hogyne, haza mi? – Duruzsolta, szinte az orra alá, majd újabb bankót tett le az asztalra. – Na gyere – karolta át a derekam, hogy biztosabb lábakon álljak, és be kell vallanom, ha ezt nem teszi meg, valószínűleg nem ment volna egyedül a távozás. Már csak nagyjából két saroknyira vagyunk a Madisontól, el tudsz addig sétálni, vagy menjünk inkább taxival? – kérdezte, ahogy kiléptünk a bárból.

– Én, hogy ne tudnék elmenni odáig? Tudod mit? Akár a Bonie's-ba is vissza tudok sétálni ha akarok. – Menősködtem.

– Hát hogyne, nem is kételkedem – válaszolta, majd elindultunk az apartmanom felé. Az út csendben telt, csak olykor kérdezte meg, hogy bírom-e még, melyre a válasz mindig valami eltúlzott helyeselés volt. Az apartmanház sötét bejáróján már untam, hogy támogat, ezért hirtelen elengedtem.

– Most már tudok egyedül is menni – közöltem botladozó lábakkal és nyelvel.

– Azért minden esetre elkísérlek az ajtóig, nehogy az utolsó két méteren törd be a fejed – Közölte Matt, miközben szorosan követett. Tőlem telhetően egyenesen haladtam, már csak egy három soros lépcsőn kellett volna feljutnom, de természetesen akkor botlottam meg, de mielőtt földet érhettem volna, Matt elkapott hátulról és óvatosan leültetett a lépcsőfogra, ami magasabb volt, mint gondoltam.

– Huhh, ez meleg volt – huppant le mellém.

– Köszi Maaaatt - húztam el inkább viccesen mint nyávogva, majd fejemet a vállára ejtettem.

– Nincs mit. Az anyukád kinyírt volna, ha bajod esik, míg velem vagy – közölte.

– Abban biztos vagyok. – Sóhajtottam.

– Segítsek bemenni? – Kérdezte kedvesen, melyre csak igenlően hümmögtem, majd nagy nehézségek árán kikerestem a kulcskártyát az oldaltáskámból és a kezébe adtam.

– Maradj itt, meg se mozdulj, kinyitom az ajtót – Mondta, majd pár másodperc múlva vissza is tért. – Na gyere te iszákos – nyújtotta a kezét, és felsegített. Maga előtt vezetve segített fel a lépcsőn, majd egyenesen be a szobámba én pedig jólesően zuhantam be az ágyba, miközben azt dörmögtem, hogy mennyire elfáradtam. Matt még segített levenni a cipőmet, majd betakart.

– Most pedig aludd ki magad – mondta, miközben menni készült, de én nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam egyedül lenni.

– Matt, ne menj el. Nem akarok egedül maradni – Kérleltem.

– Ugyan, megleszel. Mindjárt elalszol és gyorsan reggel lesz – válaszolta, a kezdeti meglepettség után.

– Kérlek, maradj – mondtam, de szemem már csukva volt, igaz, fekve még jobban szédültem, de erősebb volt az álmosság, ami rám tört.

– Miért van olyan érzésem, hogy reggel nagyon haragudni fogsz rám, amiért itt maradok? – Tette fel a kérdést inkább magának, de már válaszolni nem tudtam, mélyre rántott az álom.
***
Most nem tudom adni, még pihen. Én? Matt Bailey. Csak egy barát. Rendben, megmondom, hogy hívja vissza. – Hallottam meg Matt kellemesen csengő mély hangját, de hiába akartam megkérdezni ki volt az, nem ment. Inkább hagytam, hogy újra álomba szenderüljek még egy kicsit....




2 megjegyzés:

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!