Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. április 24., hétfő

Válaszúton 8. Rèsz - Blogregèny



Az élet néha furcsa játékot űz velünk. Az egyik pillanatban még minden rendben, aztán előbukkannak a titkok és hazugságok s ezek mindent megváltoztatnak. Az én életem is pillanatok alatt változott meg. A bizalmam elillant, mintha soha sem létezett volna, a kapcsolatom alapjaiban rengett meg, és olyan érzések bukkantak a felszínre, amiről azt hittem, lehetetlen. Pedig nem az.

Mindössze egy hete tartózkodom New Yorkban. Egy rövidnek hangzó de hosszú hete változott meg az egész életem. Furcsa, mikor az ember rájön arra, hogy tévhitbe ringatta magát, azt hitte, igazán szeret valakit, de lehetséges, hogy a szerelem amiben eddig hitt, csak az elme szüleménye. Szerelmes voltam, mert nem volt más választásom, szerelmes akartam lenni a férjembe és fel sem merült bennem annak a lehetősége, hogy az a szerelemnek hitt valami, csupán a egy erős kötődés lehet. Vagy csak egy hullámvölgy, mely a csalódás okozta bánatot fedi, és valójában még mindig ugyan úgy fennáll a szerelem, csak egy szelídebb, nyugodtam és kevésbé lángoló formáját mutatja?

Mikor azt feltételeztem, hogy Matt feladja a randira hívogatást vagy csak viccnek szánja, hatalmasat tévedtem. Az elmúlt napokban szinte minden adandó alkalmat megragadott, hogy újra és újra feltegye a kérdést, a válaszom pedig mindig elutasító volt, azonban az idő múlásával és az alkalmak számának gyarapodásával, egyre többször gondolkoztam el azon, hogy miért ne mehetnék el vele, hisz igaza van, nem feltétlenül kell ezután járnom vele,  lehetünk barátok is, és bár tudtam, legalábbis feltételeztem, hogy neki nem pont a barátkozás a fő célja, nekem nem igazán maradtak barátaim és láttam a lehetőséget, hogy ő talán az lehet és igazából a maga öntelt módján kedves és aranyos. Ha jobban belegondolok szörnyen jóképű is, persze ezt be nem vallanám neki soha, így is tudja ezt, az én vissza igazolásom nélkül is.

Kettős érzések kavarogtak bennem, hisz bármi történt is, attól én még mindig férjnél voltam, de a legfurcsább az egészben, hogy azt érzetem, nem annyira hiányzott Tim, mint amennyire kellene. Inkább a megszokás, hogy mindig alszik mellettem valaki, reggelente nem vagyok egyedül és a biztosíték, hogy ha bajom van, van valaki, akihez fordulhatok jobban hiányzott, mint maga Tim, ez pedig hagyott bennem némi kétséget, hisz tudom, hogy most végtelenül szomorúnak kellene lennem, keseregnem kellene, hogy mennyire hiányzik, haragudnom kellett volna rá, hogy átvitt értelemben hátba szúrt, de valójában csak az önérzetemet sértette, és igen, haragudtam rá, de nem tudtam hová tenni a közömbösségemet a témával kapcsolatban.

Mattel általában a kávézóban találkoztam, olyankor pedig nagyon jól el voltunk. Beszélgetünk, együtt nevetünk, vele jól éreztem magam. Talán a legjobban ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint mikor tini koromban ismerkedtem és találkoztam egy ismereten sráccal, akiről nem tudtam semmit, de jól éreztem vele magam, izgatottan vártam a következő találkozót, és nehezen indultam haza utána. Azonban Mattet sem akartam átverni. Akár lehetne nekem is kalandom – mint Timnek – de úgy éreztem, ez mindenkivel szemben tisztességtelen lenne, hisz előbb vagy utóbb nekem is döntenem kell, hogy mi legyen a házasságommal, Tim vár vissza, várja azt, hogy megbocsássak neki, é ha most belemennék egy másik kapcsolatba Mattel, – jelentsen ez bármit -akkor túl sok lenne a kár, amit ezzel okozok és semmivel sem lennék jobb, mint Tim. Ezért csak tudatosítom kell magamban azt, hogy ez az egész köztem és Matt között nem lehet több mint barátság. Nem engedhetem meg, hogy több legyen.

– Szombaton megint koncertem lesz. Jössz? –  Kérdezte Matt, miközben a poharakat törölte cseppmentesre.
– Persze, szívesen – mosolyogtam rá.
A kettőnk közötti viszony sokkal barátságosabb és elmélyültebb lett az elmúlt napokban. Úgy éreztem, mintha ezer éve ismernénk egymást, és ez kissé rémisztő volt. Timről azóta sem szóltam egy szót se. Tudom, hogy el kellene neki mondanom, tudnia kellene a hátteremet, de bevallom, élveztem a figyelmet amit tőle kapok. Jól esett, hogy évek óta először van, aki gyönyörűnek és okosnak nevez, és a figyelmét nekem szenteli. Tartottam tőle, hogy ha elmondom neki, akkor megváltozik köztünk ez a megmagyarázhatatlannak tűnő kapcsolat. Önzőség tőlem, és ezzel tisztában is vagyok, de életemben először szerettem volna én is önző lenni, valamit ami valószínűleg ideiglenes, magamnak tudni és ez az érzés erősebb volt a bűntudatnál.

– Utána velem vacsorázol? – Hajolt közel hozzám, bőven a személyes terembe hatolva ezzel.
- Te soha sem adod fel? – Kérdetem vissza, de a távolságot nem hogy megnöveltem volna kettőnk közt, még csökkentettem azzal, hogy jobb kezemmel felkönyököltem a pultra, s államat a kézfejemmel támasztottam meg.
– Soha – válaszolta a nyilvánvalót, majd újabb csábító mosolyra húzódott az ajka. Önkéntelenül is felnevettem ezen, majd az esélyeket latolgattam, hogyan tölthetném vele az időt úgy, hogy a kapcsolatunk megmaradjon olyannak, amilyen most, de mégse csaljam őt a reménytelen csapdámba, amiből aztán csak csalódás és könny születik, nem feltétlen az ő kárára. Látta, hogy elgondolkoztam a lehetőségeken, de a válasz kicsikarása helyett újabb kérdés elé állított.
– Szóval miért is nem akarsz velem randizni?
– Ez bonyolult. Sok mindent nem tudsz rólam és jobb is így – feleltem. Szája sarka felfelé görbült, melytől ha ez lehetséges, még vonzóbbá vált, mint általában, de amint tudatosult bennem ez a gondolat, azonnal elhessegettem és újfent mantráztam magamban, hogy csak barátok lehetünk.
– Én szeretnék rólad mindent tudni Ebony – felelte.
- Biztos vagyok benne, hogy rengeteg lány szeretné veled tölteni az idejét. Jobban jársz, ha inkább velük foglalkozol és nem velem.
– De én úgy döntöttem, veled tölteném az időmet és nem velük.
– Igen, ezt értem, csak azt nem, hogy miért. – Mondtam a végét némi kétellyel a hangomban.
– Ha indok kell... – sóhajtott fel majd folytatta. – Először is vicces vagy és más, mint a korod béli lányok. Érett és logikus gondolkodású. Okos, kedves... Folytassam? -
– Nem, köszi. Ennyi elég lesz – válaszoltam.
Jobb lesz, ha még az elején eloltom a tüzet, mert félek, ha tovább táplálom, később nem bírok majd vele. Elég probléma gördült már elém, s hiába élvezem a Mattel töltött időm minden percét, nincs szükségem újabb megoldandó gondra.
– Mit akarsz te tőlem pontosan? – Puhatolóztam.
– Csak egy randit – válaszolta egyszerűen, mintha ez annyira jelentéktelen dolog lenne.
– Mire mész egy randival? Mármint, miért annyira fontos neked, hogy legyen egy randink? – Érdeklődtem tovább.
– Mert ha igazán megismered, hogy milyen vagyok, akkor majd többet is akarsz majd. Be szeretném neked bizonyítani, hogy több vagyok annál, amit jelenleg ismersz.
– Nem értelek, komolyan. Te nőcsábász vagy Matt. Imádod, ha a nők figyelnek téged és lesik minden kívánságod. Mire mész azzal, hogy randira hívsz, megmutatod azt az embert, aki az álcád alatt lakozik? – Kérdeztem, némi éllel a hangomban. Lassacskán kezdett eluralkodni felettem a harag.
– Mert én már nem akarom tovább ezt csinálni. Elegem van abból, hogy mindig van valaki az ágyamban, de a szívem és az életem viszont üres. – Válaszolta s arcáról már tovatűnt a mosoly, s helyét felvette egy más érzelem, melyet száz közül is felismernék. A magány.
Rájöttem, hogy nem játszhatok vele tovább. Azt hittem, hogy ez az egész közöttünk, csak egy jelentéktelen játék, barátkozás némi flörttel, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Épp szóra nyitottam a számat, el akartam neki mondani, hogy férjem van, hogy ő mennyire értékes  és nem érdemli meg, hogy csak játsszak vele, de mikor erőt vettem magamon, megzavartak.

– Szia, kérhetnék egy kávét és egy csokis croassant? – Kérdezte a semmiből előkerülő, talán harmincas évei elején járó csinos bézs kosztümbe bújt nő. Szemében kihívás csillant, látszott, hogy Matt – úgy mint mindenki másnak is – felkeltette a figyelmét. Kedvesen mosolygott rá, és tekintetét egy percre sem vette le róla. Matten látszott, hogy érzelmei még mindig nem csillapodtak, zavart volt és ideges. Miután kiszolgálta a csinos arcú vendéget, a számlát átnyújtva várta, hogy a hölgy rendezze azt.
Ahelyett, hogy a pénzt Matt kezébe adta volna, lehelyezte azt pultra, majd csábosan csúsztatta azt Matt elé, megköszönte a kiszolgálást, majd egy utolsó, mindent tudó pillantással távozott a kávézóból.
Matt elemelte a pultról a papírpénzt, s ahogy ezt megtette, a pénz alatt egy fehér cédula árválkodott, bennem pedig furcsa érzés kezdett el kavarogni. Harag, némi kétellyel és mardosó gombóccal a gyomromban s ahogy a cédulát felemelte a pultról ez az érzés csak növekedett bennem. Matt megnézte a papirost, majd rám pillantott és fejcsóválva, szomorú tekintettel tette le a cédulát elém.
– Látod, ebből van elegem – vetette oda, majd nagy lendülettel tűnt el a hátsó kijáraton át.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt ez a rész is. Rámutatsz arra, hogy az emberek általában a külső alapján ítélkeznek és nem kíváncsiak, hogy mi van az illető ember lelkében! Köszönöm és várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Csilla! Nagyon szépen köszönöm a kommentedet, és a kis véleményt is, pont ez volt az egyik cél, hogy ez elérjen az olvasókhoz. Köszönöm <3

      Törlés
  2. #miisittvagyunk Nagyon tetszik a stílusod, könnyedén írsz, nincsenek nehezen olvasható nyakatekert mondatok. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lucy, nagyon igyekszem:) ( Boldogan látom a kampány jeligét is, köszönöm) <3

      Törlés
  3. Szia
    Az elején még nem tűnt olyan érdekesnek, viszont most már a további nyolc részt olvasva nagyon szimpatikussá vált. Kifejezetten várom a következő részeket. Csak így tovább!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Norah
      Köszönöm, igyekszem, remèlem, hogy a folytatás továbbra is szimpatikus lesz a számodra😀

      Törlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!