Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. július 6., csütörtök

Válaszúton - 14. Rész - Blogregény

Végül másnap, sőt harmad nap sem beszéltük meg  Timmel a dolgainkat. Az elején még párszor megkérdeztem, hogy mikor volna aktuális számára a beszélgetés  de mindig húzta, terelte  a témát. Megígérte, hogy majd este, de este nem jött haza csak valamikor éjszaka. 

Később azt mondta, menjek hozzá az ebéd szünetében, akkor pedig épp sürgős esethez hívták ki, - állítólag -  így megint nem tudtunk beszélni. Szó szerint került, amit én már tényleg nem tudtam hová tenni, hisz utolsó találkozásunkkor ő tiltakozott a legjobban, ő nem akarta, hogy elmenjek, ő keresett annyit, most pedig, hogy itt vagyok szinte levegőnk néz, nem foglalkozik velem és a gondjainkkal. Ez idő alatt rájöttem, hogy mind a ketten megváltoztunk ahogy telt az idő. Annak idején én voltam neki a legfontosabb. Ha gond adódott mindent ott hagyott csak, hogy velünk minden rendben legyen, ha megharagudtam rá kiengesztelt, akkor még fontos voltam a számára. Mára ez elmúlt, talán az utolsó vagyok akivel foglalkozni akar. Elmúlt a szerelem? Változunk? Nem tudom, de biztos, hogy ez így, a legkevésbé sem jó kezdésnek. A pozitív hozzáállásom kámforrá vált és ahogy telt az idő, egyre jobban csak arra tudtam gondolni, hogy hiba volt eljönnöm New Yorkból, hiba volt ott hagynom Mattet. 
Az elmúlt pár hét, szó szerint megbetegített. Nem volt étvágyam, egyre fáradtabb, gyengébb és  letörtebb lettem. Semmi élet kedvem nem volt, csak léteztem a világban, tipródtam a gondolataim és gondjaim súlya alatt és úgy éreztem, nem bírom tovább. Úgy éreztem, ha most rögtön nem jutunk dűlőre, feladom.
Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan kényelmes ruhába bújtam, hajamat csak össze kötöttem és elindultam Tim rendelője felé. Feltett szándékom volt az, hogy addig onnan el ne megyek, míg pontot nem teszünk a végére a dolognak. Nem érdekelt hányan várakoznak a rendelőbe, addig ülök ott, amíg az utolsó ember  el nem megy, és végre tudok beszélni majd a férjemmel. 
A rendelőbe gondolkodás nélkül léptem be, majd csuktam magamra az ajtót. A recepciónál nem állt senki,  így mentem tovább Tim ajtaja fel, de az résnyire nyitva volt és halk beszélgetés szűrődött ki. Már kopogásra emeltem a kezem de megtorpantam, mikor egy nő, némileg emelt hangon kezdett beszélni. 
-  Akkor most mit akarsz csinálni? Én nem tudom elviselni sem azt, hogy minden este hozzá mész haza és titkolóznunk kell. Úgy gondolod, hogy nem érdemlem meg, hogy felvállalj? Tényleg szeretsz te engem?  - kérdezte a nő, melyre én halkan, kicsit arrébb álltam, nehogy észre vegyenek. 
-  Persze, hogy szeretlek de nem tudom  mit tehetnék. Szeretem őt is de beléd szerelmes vagyok csak ezt tudom és ebben biztos lehetsz, de vissza jött és nyilván nem azért, hogy közölje válni akar, akkor azt már mondta volna. Napok óta húzom az időt, hogy kitaláljam mit tegyek, de egyszerűen nem tudom, hogyan mondjam meg neki, hogy vége... -  Válaszolt Tim a nőnek, melyre én  a szám elé kaptam a kezem, visszafojtva kikívánkozni akaró rosszallásomat. 
-  De ez  egyszerű, haza mész és elé állasz. Megmondod hogy mást szeretsz, el akarsz válni és mikor ez megtörténik, akkor mi együtt lehetünk végre -  válaszolta könnyelműen a nő. 

-  Ez nem ilyen egyszerű -  felelte Tim. 
-  Már miért ne volna az?  -  értetlenkedett beszélgető társa. 
-  Mert nem az. Elrángattam ide, miközben tudtam, hogy New Yorkban akart maradni én mégis ráerőltettem. Ha  még azt is közlöm vele, hogy el akarok válni, akkor végképp tönkre teszem őt. Már így is teljesen ki van, látom rajta. -  Válaszolta. 
-  Akkor most a feleséged lelki világával törődünk, vagy végre azt tesszük ami nekünk jó? Így sosem leszünk boldogok, Timothy, ez egy kis város. Ha kitudódik, hogy még mindig együtt vagyunk, te egy házasságtörő szemétláda leszel, én pedig egy olcsó kurva. Mondjuk, nem mintha nem aggattak volna már rám hasonló jelzőket az elmúlt pár hétben. 
-  Erről csak te tehetsz Grace. Te  mondtad el az állítólagos barátnőidnek azt, ami kettőnk között történt. Ha hallgatsz, akkor ez  a mai napig csak kettőnk titka lenne, de nem, neked hencegni kellett -  Morgolódott tovább Tim, már idegesen. 
-  Rendben, tudod mit? Én szeretlek téged, de  nem akarok harmadik lenni ebben. Ha elmondod végre a feleségednek, hogy velem akarsz lenni és elhagyod, akkor majd talán együtt lehetünk de én ezt nem folytatom így tovább. Elegem volt! Szólj, ha végre döntöttél -  közölte Grace, majd elindult az ajtó felé, én pedig rögvest elkezdtem lábujjhegyen szaladni a kijárat felé. Ahogy az utcára érem, szaladtam a sarokig, ami pár méterre volt csupán a rendelő bejáratától. Akkor hallottam csukódni a rendelő ajtaját, majd hangos kopogást hallató magassarkú cipők hangját. Szerencsére a másik irányba indult el, így nem buktam le. Némileg megkönnyebbülten döntöttem a hátam a mögöttem lévő tégla épület falának és kifújtam az eddig bent tartott levegőt, azonban nem volt időm a hallottakon gondolkozni, mert hirtelen rosszul lét tört rám, a világ a szemem előtt egyre homályosabbá vált, úgy éreztem a térdeim nem bírják megtartani a súlyom. Óvatosan próbáltam leülni a földre, de már késő volt. Az elsötétülő világ képe után erős ütést éreztem a vállamon majd a fejemen. 
Még hallottam, hogy körülöttem az emberek orvosért kiáltoznak, majd minden elcsendesült. Nem volt fájdalom, nem volt szorító érzés a mellkasomban, elmúlt a bűntudat és minden kétség. Nem maradt semmi, csak a sötétség. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!