Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2017. szeptember 1., péntek

Válaszúton - 17. Rész - Blogregény - Befejezés

*Ebony*

Hat hete omlott össze a világom. Hat hete vesztettem el mindent és hat hete kaptam egy új életet, új szerelmet, új jövőt.

Mikor kórházba kerültem, Matt nem tágított mellőlem hiába mondtam, hogy menjen csak haza, megleszek, nem foglalkozott vele. Minden nap ott ült, nem volt hajlandó vissza menni New Yorkba nélkülem. Azt mondta, nem hagy egyedül többé, amitől hihetetlenül boldog voltam. Úgy éreztem, lezártam életem eddigi szakaszát és kész voltam egy új fejezetre, egy új életre.


Bár Tim megérdemelte volna, hogy örök haragban váljunk el, végül nyugodtan, intelligens felnőttek módjára tettünk pontot a közös életünk végére, és nyugodtan írtuk alá a válási papírokat, hisz mind a ketten megérdemeljük azt, hogy valaki mellettünk legyen, aki igazán szeret bennünket. Neki ott van Grace nekem pedig Matt, s bár nem mondtuk még ki, hogy együtt vagyunk, úgy viselkedünk, mintha úgy volna. Minden találkozásnál apró puszival üdvözöl, szemeiből minden alkalommal a szeretet sugárzik és tettei sem cáfolják meg a tényt, hogy fontos vagyok a számára.

-  Mindened meg van?  -  Kérdezte Matt, mikor lecsukta a sárga taxi csomagtartóját.
-  Elvileg igen, a többi cuccomért  a költöztetők jönnek -  feleltem, majd újra végéig néztem volt lakhelyemen. Bár eddig ez a ház volt az otthonom, most apró bánattal,de sokkal nagyobb örömmel hagyom el azt. Úgy érzem, ez a hely is a múlthoz tartozik, és Tim is így gondolja, ezért is adja el, gondolom ő sem szeretne a útban élni.  Furcsa bele gondolni, hogy hamarosan mások élnek majd itt, de nem bánom, ez a vége, az utolsó lépés a szabadságoz és ahhoz, hogy végre önmagunk legyünk, mind a ketten. -  Mehetünk, válaszoltam, majd beültünk a taxiba, és elindultunk a repülőtérre.
Végleg elhagyom ezt a várost, hisz ezt akartam mióta csak ide jöttem. Cseppnyi szomorúság sincs bennem, hisz végre ott leszek, ahol mindig is akartam, New Yorkban.

***

 - Anya, itt vannak a költöztetők -  kiabáltam, ahogy kinéztem a nappali ablakán ás láttam, hogy a kisméretű költöztető autó épp leparkol az utcán.
-  Ideje volt már, öt nap alatt én is elhoztam volna -  dörmögött az orra alatt.
-  És hogyan? A hátadon?  Nincs is jogsid -  Nevettem, miközben a cipőmet húztam.
-  Részlet kérdés -  nevetett ő is, majd lementünk és útba igazítottuk a két szállítót akik szépen bepakolták a dobozokat a szobába, amiből emiatt nagyjából raktár lett, hálószoba helyett.
-  Ne  is kérdezd hová teszem ezt a sok holmit... -  szólaltam meg, mikor édesanyám furcsán méregette a szobám tartalmát, ahogy én is gondolkozva, szinte kétségbe esve néztem a sok dobozt.
-  Majd kitaláljuk, de gyere, mindjárt itt van Matt és nincs megterítve az asztal -  konstatálta.
-  Megyek már, sóhajtottam. Kíváncsi vagyok mit akar mondani -  vallottam be.
 Mióta haza hozott és elváltunk a taxiban, alig találkoztunk. Keveset dolgozott a kávézóban, szinte lement a térképről, most pedig, mivel bejelentette, hogy mind a kettőnkkel szeretne beszélni, anya úgy vélte, kellemesebb lenne egy ebéd alatt megvitatni a témát, bármiről is legyen szó. 

A csengő éles hangja törte meg a villák kanalak és tányérok csörömpölését. Rögtön abba hagytam a terítést és az ajtóhoz siettem. Addig észre se vettem mennyire izgatott vagyok, hogy Mattel találkozom. Őszinte mosollyal az arcomon nyitottam ajtót, szerelmem pedig hatalmas öleléssel és csókkal fogadott.

-  Hiányoztál -  súgta a fülembe ölelése közepette.
-  Te is nekem, de te mentél le a térképről -  füzem hozzá kis éllel a hangomban, csak hogy érezze, én itt voltam, vártam rá.
-  Tudom, mindjárt megbeszéljük miért tűntem el  -  felelte miközben végig simított az arcomon. Akkor láttam csak arcán, hogy milyen fáradt s némi gondterheltséget is felfedezni véltem a vonásaiban.
Még üdvözölte édesanyámat is, kedvesen váltottak pár szót, de látszott, hogy furcsa mind kettejüknek ez a szituáció, hisz anya Matt főnöke, privát emberként nem igen ütlek össze ebédelni eddig, pedig jobb ha megszokják egymás társasgát, mert úgy tervezem, ez a közel jövőben többször is elő fog fordulni.

-  Mindannyian leültünk az asztalhoz, én Mattel szemben, anya pedig az asztal főnél foglalt helyet. Már elfogyasztottuk a levest, a fő étel is az asztalon gőzölgött, mindez idő alatt pedig a kommunikáció az étel tökéletességéről szólt csupán, ott lebegtek fölöttünk a kérdőjelek, szinte már nyomasztó volt a nagy csend és hallgatás. Mind tudtuk, hogy van valami. Mi vártuk hogy elkezdje, Matt pedig nem tért rá a témára, így mindenki csak hallgatott.

-  Na jó Matt, ki vele, mert nem bírom tovább -  törte meg anya a feszült némaságot. Matt letette a villáját, ivott egy kortyot, majd komótosan megtörölte a száját, én pedig feszülten figyeltem minden mozdulatát. Figyeltem, vártam, vajon mit szeretne mondani.

-  Nos, három dolgot szeretnék mondani, de ne izguljatok, ez jó dolog, csak nagy változásokat hoz, amitől tartok egy kicsit.  -  kezdte, én pedig továbbra is feszülten vártam.  -  Mielőtt Eby kórházba kerül, felkeresett egy kiadó és lemez szerződést ajánlott, amit elfogadtam. - Bökte ki végre, én pedig megnyugodtam, hogy nem halt meg senki, nem a világ vége jön, csak épp végre valóra válik Matt álma.
-  Hát ez szuper, gratulálok fiam -  örvendezett anya, ahogy én is mosolyra húzott szájjal gratuláltam.
-  Ez még nem minden -  folytatta -  Sajnos rájöttem, hogy a lemez készítés teljes embert kíván, így nem tudok tovább a kávézóban dolgozni -  mondta szomorúan, várva édesanyám reakcióját.
-  Ugyan Matt, ezért ne aggódj, bár nem mondom, hogy nem fogsz hiányozni, de a karriered fontosabb -  értette meg rögtön anya Matt helyzetét. Melyre Matt  ajkait megnyugvást jelző sóhaj hagyta el.
-  Azt hittem haragudni fog - vallotta be.
-  Dehogy is -  nevetett anya, majd biztatóan szorította meg Matt kezét pár másodpercre.  -  Büszke vagyok rád, megérdemled, hogy saját lemezed legyen. -  Kezdtek csevegni, de nekem eszembe jutott:
-  És mi a harmadik dolog?  - Szóltam közbe.
-  A harmadik egy kérdés, hozzád -  nézett rám, majd folytatta -  Sok időt töltök majd a stúdióban, napközben szinte csak ott vagyok. Szeretnélek megkérni, hogy ne itt lakj az anyukádnál, hanem nálam. Mivel keveset tudnánk találkozni, legalább az estéket és a reggeleket szeretném veled tölteni, persze csak ha te is benne vagy. Sokat gondolkoztam már rajta és ez lenne a legegyszerűbb és persze a legjobb választás.

-  Nincs ez túl hamar egy kicsit? -  Bizonytalanodtam el.
-  Ugyan szívem, mire várnál?  Szerintem jó ötlet - jegyezte meg anya .
- Azért ennyire ne akarj  elküldeni -  válaszoltam viccesen de tudtam, hogy igaza van, ez már nem a gimi, mi pedig nem vagyunk már Tinik,hogy hosszú hónapokig vagy évekig járjunk együtt, mielőtt össze költöznénk.
-  Szerintem is az -  adott igazat Matt anyának -  na, mit mondasz?
-  Hát rendben, de te akartad, ezt ne felejtsd el -  jegyeztem meg, mintha legalábbis szörnyű lakótárs lennék.
-  Remélem azért nem lesz minden rózsaszín és nem cseréled le az összes bútoromat -  nézett rám kérdően.
 -  Miért úgy nézek ki, mint aki elvisel maga körül pár rózsaszín szőrős szőnyeget meg hasonló lomokat? Nyugi, minden úgy marad ahogy most van -  mosolyogtam rá.   -  Én is szeretnék mondani nektek valamit.  Vissza megyek az egyetemre és sebész leszek  -  jelentettem ki.

-  Végre, azt hittem már sosem jön el ez a nap -  örvendezett édesanyám, ahogy Matt is. Egyet érettek a döntésemmel, hisz tudták, hogy ez volt világ életemen az álmom. 

 Végre mindenki elmondta amit szeretett volna, senki lelkét nem nyomta már semmi, így jó hangulatban fejeztük be az ebédet. Még az nap átvittük a holmimat Matt lakásába, kisebb nagyobb fennakadásokkal, de sikerült autót béreljünk, bár könnyebb lett volna, ha előző nap ajánlja fel a lehetőséget, akkor a cuccaimat egyenesen hozzá vitettem volna, de sebaj, megoldottunk mindent.
Fáradtan rogytunk le a kanapéra, miután nem, hogy áthordtuk de ki is pakoltunk az összes holmimat.

-  Köszönöm -  ölelte át a vállamat és húzott közelebb magához, miközben egy puszit nyomott a homlokomra.
-  Mit köszönsz?  -  Kérdeztem vissza.
-  Azt, hogy elküldted a felvételt, azt, hogy adtál egy esélyt nekem, nem csak azt láttad bennem amit mutatok, hanem belém láttál és megszerettél, ahogy én is téged. Köszönöm, hogy megváltoztattad az életem.  Köszönöm, hogy vagy nekem.   -  A szívem megtelt szeretettel, ahogy szavai elhagyták ajkait. Boldog voltam, hogy egymásra találtunk, szeretem őt tiszta szívemből és tudtam, hogy mostantól minden jó lesz, hisz együtt vagyunk, van egy közös utunk, de emellett  mind a ketten a saját utunkat is járjuk. Nem vesszük el a másik álmait, inkább támogatjuk egymást, s bár nem tart a kapcsolatunk csupán pár hete, bizton kijelenthetem, hogy nekünk van közös jövőnk, közös utunk. A közös életünk most kezdődött, de tudom, hogy Matt az igazi, és gördüljön elénk bármilyen akadály, mi le fogjuk küzdeni együtt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!