Itt lájkolhatod a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le semmiröl!

2019. február 8., péntek

A sors Nyomán - Blogregény - 4.Rész


Teljesen új erőre kaptam, úgy éreztem jobban lettem attól, hogy lefoglaltam magam s bár nem szomorkodtam a szakítás miatt annyira, mint azt talán elvártam volna saját magamtól – és ezt persze furcsálltam is, hisz négy év mégis csak négy év volt, de belül csak azt éreztem, hogy a lelkemet és az önbecsülésemet megsértette ezzel az egésszel, de furcsamód nem éreztem hatalmas hiányt vagy űrt az életemben. Nem szerettem volna naphosszat sírni, egyszerűen csak nem találtam önmagamat a tény miatt, hogy az életem több pontja is egyszerre zárult le. 


Örömmel válogattam ki néhány ruhát az aznap felcipelt bőröndjeimből, hisz a tervek szerint csak pár napra mentem, nem volt szükségem arra, hogy az egész életemet magammal vigyem. 
Délután édesapám még segített a maradék néhány dobozt kipakolni a kocsimból, átadta szükséges iratokat és felvilágosított a tudnivalókról, majd elköszöntem a szüleimtől. 
Az egész utam jó kedvvel telt, úgy éreztem mintha haza mennék, hisz végül is csak ott éltem egészen a gimnázium végéig. Boldog voltam, énekeltem a rádióval, olyan volt mintha az elmúlt két nap meg sem történt volna. Bíztam benne, hogy ez nem csak azért van mert még nem éreztem meg Josh hiányát vagy nem dolgoztam fel a történteket, hanem egyszerűen csak könnyen lezártam. Reméltem, hogy mostantól rendben és a terveim szerint alakul majd minden. 
Fáradtan kanyarodtam be, nagyjából harminc kilométerre Seymourtól egy benzinkútra. Úgy éreztem ha még egy percig tovább kell vezetnem, belehalok. A lábam és a derekam majd le akart szakadni, szomjas is voltam és mindezek mellett, mivel nagyjából egy órája megittam az összes narancslevet ami nálam volt, pisilnem is kellett. Sietve léptem be a benzinkút apró üzlethelyiségébe, köszöntem majd rögtön a mosdó feliratú ajtót megcélozva elvégeztem a sürgősebb dolgomat. 
Egy üveg ásványvízzel és némi koffeinnel folytattam az utamat egészen a szülővárosomig. 
Rutinosan követtem régi kisvárosom utcáit s bár tudtam, hogy ez a hely közel sem hasonlítható New York utcáihoz, mégis furcsán hatott a tény, hogy épp-csak lézeng pár autó, járó-kelőket pedig szinte csak a központban láttam, az utcák üresen kongtak. 
Időben érkeztem a megbeszélt időpont előtt nagyjából húsz perccel. Régi kis házunk elé érve azonban az első furcsaság melyet észre vettem, hogy a régen szép zölden pompázó pázsit mára fakó barnává vált, édesanyám régen féltve őrzött rózsái pedig mára csupán száraz kóróként csúfították a terasz előtti sávot. 
Fájó szívvel néztem a verandára ráhullott sárgászöld leveleket, hisz a nyárból lassan őszbe avanzsáltunk már, a fák is hullajtották komótosan a lombkoronájukat. 
Az ablakokra és az üvegezett ajtóra rávetülő fény miatt láthattam, milyen szennyezett az egész, biztos voltam benne, hogy azt bizony hónapok óta nem tisztította meg senki. Kissé mérgesen szálltam ki az autóból, feltett szándékkal, hogy Mischellt, a legutóbbi bérlőt számon fogom kérni az ház kinézete miatt. 
Édesapám elmondása szerint a lakást rendezetten kellene átvennem ami önmagába foglalja azt is, hogy a falaknak frissen festve, a nyílászáróknak tisztának és a kertnek pedig rendezettnek kellene lennie s ha már a legelején problémákba ütközünk tartok tőle, hogy egyik opciónak sem tett eleget az albérlő. 
Készítettem pár fotót az előbb látottakról, majd leültem a veranda legfelső lépcsőfokára és vártam, közel fél órája feleslegesen, mert Mischell nem érkezett meg a megbeszélt időpontra, ezért próbáltam felhívni. Harmadik próbálkozásra sikeresen felvette. 

– Halló – szólt bele kissé modortalanul a telefonba. 

– Jó estét, én Ava Stuart vagyok, itt várom a ház előtt, hét órára beszélték meg az édesapámmal a találkozót, hogy átvegyem a kulcsokat, illetve ellenőrizzük együtt, hogy minden rendben van -e – tértem a lényegre. 

– Megmondtam az édesapjának is, hogy ez az időpont nekem már túl késő. El kellett indulnom, mert a költöztetőkkel együtt kell oda érnem az új lakásomhoz – felelte továbbra is lekezelően, melyre én is elővettem a mogorva énemet. 

– Ezt sajnálattal hallom főleg azért, mert biztos vagyok benne, hogy ezt valahogy elfelejtette említeni az apámnak, mert ha megteszi, nem küldött volna el idáig, nem utaztam volna négy órát csak azért, hogy átvegyem a kulcsokat ha tudja, hogy maga nem lesz itt. Minden esetre, ahogy elnézem a házat kívülről, nem igen gondoskodott róla úgy, ahogy a szerződésben ez elő volt írva, és sejtem, hogy ha bemegyek, nem frissen festett falak és tisztaság fogad majd. Jól gondolom? 

– Ch.. - horkant fel a nő majd némi hatásszünet után folytatta – kész vagyont kértek azért a viskóért nem gondolja, hogy ki is festem? – bunkósodott 

– De igen, gondolom, mivel aláírta, de ne aggódjon, szerencsére fizetett kauciót, az takarja a költségek kis százalékát, kihívom a lakatost, feltöri a zárat, mivel maga elvitte a kulcsokat, a pázsitot rendbe teszi a kertrendező, a szobák állapotát pedig a festő. Gyors fejben számolás alapján háromezer dollár plusz költsége minimum lesz a kis akciójának – dörgöltem az orra alá. 

– Na azt várhatja, egy centet sem fizetek – felelte fennhangon. 

– Ez esetben várni fogjuk önt a bíróságon. Mindent dokumentálok – feleltem a tőlem telhető legnagyobb higgadtságot színlelve és rányomtam a telefont. 

Mérgesen hívtam fel édesapámat és elpanaszoltam neki, hogy mi történt. Hangján hallottam, hogy nagyon mérges, biztos vagyok benne, hogy a beszélgetés után letolja édesanyámat, amiért rábeszélte öt arra, hogy adjuk ki a lakást. Anyám csak azt szerette volna, hogy ne menjen teljesen tönkre üresen, ezért is beszélte rá annak idején apámat arra, hogy adjuk ki bérbe, de nem gondolta, hogy ez lesz belőle. Ha engem kérdez valaki, azt mondom, mind jobban jártunk volna, ha a ház magában megy tönkre nem pedig más lakja le, de sajnos ezzel már nem tudtunk mit tenni. 
Bár ezt nem említettem, de a régi lakáskulcsom emlékként ugyan, de a kulcs csomómon lógott, így lakatosra nem volt szükség, azonban hétfőn az első dolgom lesz, számlát szerezni egy zárfeltörésről, ez a legkevesebb, amit ez a nő érdemel. 
Miután megbeszéltem, apámmal, hogy bemegyek és körülnézek hogyan is néz ki a lakás és a látottak alapján majd eldöntöm, hogy ott tudok-e addig lakni még pár napot míg a munkálatok befejeződnek vagy sem. Megkerestem a kulcsomat majd lassan körülnéztem. 
A padló bár nem volt tiszta, inkább csak a költözés nyomai voltak láthatóak és a falak sem voltak annyira vészesek. Mivel javarészt bútorozottan adtuk ki, így valójában egy nagytakarítás és egy festés hiányzott csak. Rosszabbra számítottam, de ez legalább pozitív a mai napban. 
SMS-ben értesítettem apát a látottakról és a képeket is elküldtem mellé, majd úgy döntöttem, gyorsan elszaladok a boltba remélve, hogy az nyitva van, és veszek némi tisztító szeret, hogy ott tartózkodásomig lakhatóvá tegyem, illetve némi étel sem árt. 
A városban egy nagyobb szupermarket üzemelt már gyerekkorom óta ami még nyitva volt szerencsémre. Régi szép emlékeket idézett bennem mikor beálltam, a majdhogynem üresen kongó parkolóba. Csupán három autó állt ott az enyémen kívül és pár fiatal üldögélt a bolt falának mentén. Cigarettáztak és miközben közelebb értem hozzájuk azt is hallottam, hogy milyen jóízűen nevetnek valamin. Ez megmosolyogtatott hisz bár mi nem cigizni jártunk ide, de mi is itt töltöttük a szabadidőnk java-részét, hasonlóképpen mint ez a pár fiatal bandáztunk, nevettünk és beszélgettünk. Még az első csókomat is itt kaptam. Nevettem fel félig magamban, félig hangosan a gondolatra, miközben a bevásárlókocsit toltam befelé az üzletbe. 
Nem akartam sokáig időzni, hisz fáradt voltam és még rengeteg dolgom volt a ház körül, így gyorsan bedobáltam pár tisztítószert és szivacsot, pár papír tányért, poharat és evőeszközt, s mivel semmi esetre sem szerettem volna nagy főzőcskézésbe kezdeni, kész, fagyasztott termékeket is vásároltam. Miután végeztem, gyorsan bepakoltam a kocsiba a csomagjaimat ahogy viszont az üres bevásárló kocsit toltam vissza, a fülemet egy férfi ideges beszéde csapta meg. Hangja kissé ismerős volt, de messziről sötétedésben nem ismertem fel őt. 

– Frank, megmondtuk már neked, hogy érj haza időben és különben is, ki a frász vett neked már megint cigit? – Kérdezte az idegen erélyesen, majd a fiatal srácot felrángatva a földről majd maga után kezdte vonszolni. – A nővéred már megint miattad aggódik. Anyád bőgve hívott, hogy csináljunk valamit, mert a kicsi fia már megint nem volt otthon, biztosan valami bajod lett, de nem, csak baszod felvenni neki a telefont mikor hív. Ennyit igazán megtehetnél, akkor nem nekem kellene folyton utánad kajtatnom – szidta tovább, s mivel egy felé mentünk, ezt végig hallottam. 

– Ne rángass már! Délután háromtól a sógorom vagy nem az osztályfőnököm, ne játszd itt a tanárbácsit – válaszolta a fiatal gúnyosan. Különben is, nem kellett keresni, ennek az elbaszott lélektelen városnak az egyetlen említésre méltó helyén voltam, mint mindig. Ha anyám nem csak megint drámázni akart volna ő is megtalált volna, itt – mutatott a szupermarket irányába. 

Én csak próbáltam észrevétlenül elhaladni mellettünk, de a férfi így is rám nézett, s már szinte teljesen sötét volt láttam, hogy tekintete megakadt pár másodpercig rajtam. Én nem tudtam ki ő és miért néz, valójában annyira nem is érdekelt, gyorsan bepattantam a kocsiba és a drámát magam mögött hagyva indultam vissza a házhoz. 
Miután kipakoltam mindent, takarításba kezdtem és közel hajnali fél háromra készen is lettem. Bár a fürdőszoba és a konyha állapota volt a legrosszabb, azt az akadályt is legyűrtem, majd miután utolsó feladatomként a hálószobába felhúztam az ágyneműt, egy gyors tusolás után hulla fáradtan bedőltem az ágyba azzal a tervel, hogy addig alszok amíg csak bírok, de csupán öt óra pihentetőnek nem mondható alvás után kinyílt a szemem. Talán a mondhatni új környezet tehette, de nem bírtam tovább aludni, hiába is próbáltam, ezért felkeltem és egy kávé után, melyet sajnos papírpohárból voltam kénytelen elfogyasztani tekintve, hogy más nem volt, készítettem egy kis pirítóst Nutellával. 
Épp az utolsó falatokat fogyasztottam, mikor a csengő éles hangja megtörte a számomra furcsa síri csendet. 
Kíváncsian nyitottam ajtót és bár elsőre meglepődtem, de rögtön felismertem, az előttem álló, nálam közel két fejjel magasabb, széles vállú, gesztenye barna hajú és szemű férfit, bár az emlékeimben még sovány, jóval alacsonyabb és kissé pattanásos tiniként élt, mára igazi férfivá cseperedett. 

– Sam? – Mosolyodtam el, mikor tudatosult bennem vendégem kiléte. 

– Kit látnak szemeim, azt hittem képzelődöm tegnap mikor láttalak – felelte mosolyogva, majd hatalmas ölelésbe vont, melyet boldogan viszonoztam.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépe 😘

    VálaszTörlés
  2. Nagyon eltüntél!?😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, igen, sajnos egészségügyi gondokkal küzdök és jelenleg nem tudom folytatni, de amint jobban vagyok jövök. Sajnálom, pontos időt nem tudok mondani, jobban elnyúlik a dolog mint gondoltam.:(

      Törlés

Kérlek tartsd tiszteletben a munkámat és ne másold illetve terjeszd az Interneten, hisz ezzel Szerzői jogokat sértesz! Köszönöm!